Pintér: Gyors és szakszerű volt a mentés

katasztrófa
2019 június 04., 11:53
comments 565

Pintér Sándor belügyminiszter kedden az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága előtt számolt be a  múlt héten történt hajókatasztrófa mentésének menetéről.

Szerda este 9 óra után a Margit hídnál a Viking szállodahajóval ütközött a dél-koreai turistákat szállító Hableány turistahajó, amely aztán szinte azonnal el is süllyedt. Hét embert a környező hajók mentettek ki, heten meghaltak, 21-en eltűntek. Azóta két  további holttestet találták meg.

Pintér Sándor belügyminiszter az Országgyûlés Irodaházában 2018. május 14-én
photo_camera Pintér Sándor belügyminiszter az Országgyûlés Irodaházában 2018. május 14-én Fotó: Kovács Tamás/MTI/MTVA

Az MTI tudósítása szerint Pintér azt mondta, rendkívül gyors és szakszerű volt a mentés. A belügyminiszter a bizottság előtt hangsúlyozta, hogy fél óra elteltével már átvette a mentés irányítását, helyszínre érkezett az országos rendőrfőkapitány, a katasztrófavédelmi főigazgató, a budapesti főkapitány és a fővárosi katasztrófavédelmi igazgató is. Pintér szerint a polgári védelem, a mentőszolgálat és a civilek közreműködése egyaránt „kiemelkedő” volt. Közölte azt is, hogy a hajó utasai közül többet is a rendőrjárőrök mentettek ki. 

(A vasárnap nyilvánosságra hozott rendőrségi felvétel szerint két embert mentettek ki a rendőrök, de a videóból nem derült ki egyértelműen, hogy mindketten túlélték-e a balesetet.)

Pintér Molnár Zsolt szocialista képviselő kérdésére azt felelte, hogy még elemzik a baleset tanulságait, és utána döntenek a vízi közlekedés esetleges szigorításáról. 

Később újságírói kérdésre a belügyminiszter azt mondta, hogy jó az együttműködésük a dél-koreai kormánnyal és a nagykövetséggel, és elfogadták az érveiket arra vonatkozóan, hogy ne menjenek be a hajóroncsba. Jelenleg életveszélyes lenne bemenni a hajótestbe; folytatják a felderítő mentéseket, és ha tudnak, holttesteket is kiemelnek, de nem akarnak újabb tragédiát. A cél a hajóroncs biztonságos kiemelése. Szonárok révén tudják, körülbelül hogy fekszik a hajó. A Clark Ádám mentőhajó csütörtökre érhet a fővárosba. 

A túlélők csütörtökön a nemzetközi sajtó előtt arról beszéltek,, hogy lassú volt a mentés, a koreai médiát pedig egészen elképesztette, hogy mennyire nem volt megszervezve a vízi mentés Budapesten.

A szállodahajó 64 éves ukrán állampolgárságú kapitányát őrizetbe vették és indítványt tettek letartóztatására. A bíróság ezt szombaton egy hónapra rendelte el.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.