A Dalos ügynökként jelentő Vikidál Gyula is fellép a rendszerváltást ünneplő Szabadságkoncerten

Június 16-ára a kormány a Hősök terére bulit szervezett Ingyenes Szabadságkoncert – 30 Éve Szabadon címmel, hogy megünnepeljék a 30 éve történt rendszerváltást.

A házigazda Nagy Feró lesz, és fellép többek között Vincze Lilla, a KFT, az Emelet, az R-Go, a Beatrice, Vastag Csaba, Varga Miklós, Homonyik Sándor, Keresztes Ildikó, a Republic, a Piramis.

A fellépők között ott van Vikidál Gyula is, akiről 2004-ben derült ki, hogy az 1980-as években a Dinamit tagjaként Dalos fedőnéven jelentett.

Vikidál Gyula 2006-ban az Egy Csepp Emberség Székelyföldért című koncerten.Fotó: Koltay Gergely/Wikimedia Commons CC BY-SA 3.0

A Magyar Narancsban Szőnyei Tamás számolt be arról, hogy a Dinamit egyik tagja annak idején együttműködött az állampárt titkosszolgálatával. A szerző levéltári kutatásai közben kiderült, hogy az együttes egyik tagja Dalos fedőnéven információkat adott a magyar rockzene világáról a belső elhárításnak.

A cikk alapján a rockzenészek kutatni kezdték, hogy ki súgott be róluk. Vikidál először tagadta, hogy jelentett volna, azt mondta: „Nem hiszem, hogy a Dinamit tagjai közül bárki is jelentett volna.” Szerinte minden koncerten ott voltak az ifjúságvédelmi osztály emberei, akik feltehetően beszámoltak az eseményekről, vagy az együttest kísérő személyzetből „állítottak rájuk” valakit.

Nem sokkal később viszont elismerte, hogy ügynök volt, és bocsánatot kért. Azt mondta: „Úgy döntöttem, szembenézek egykori zenésztársaimmal és ezzel egyszer és mindenkorra lezárom a múltat.” „Gyuszival, ahogy eddig, ezután is barátok maradunk” – mondta akkor Nagy Feró, aki szerint Vikidál csak „kényszeredett jelentéseket” produkált.

Szőnyei Tamás 2005-ben a HVG-nek egy interjúban arra a kérdésre, hogy miért nem szólaltatta meg a könyvéhez az ügynököket, akiket leleplezett, azt mondta: „Nem tudnám ellenőrizni, amit elmondanának, és nem szeretnék beszállni abba a játékba sem, hogy közösen megszépítsük a múltat. Vikidál Gyula például, miután kiderült a szerepe, azt nyilatkozta, hogy ő soha nem adott írásbeli jelentést, csak elbeszélgetett egy hadnaggyal. Én négy kézírásos jelentést láttam tőle.”

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.