A Fidesz pártalapítványa 50 milliót adott a CÖF-nek

politika
2019 június 06., 13:48
comments 130

2017-hez képest tavaly 100 millió forinttal kevesebb támogatást kapott a Civil Összefogás Fórum/Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF/CÖKA) – írta meg a 24.hu az alapítványként működő szervezet beszámolójából.

A CÖF/CÖKA összes tavalyi támogatása/bevétele 185 millió forint volt:

  • 50 millió forint a Fidesz pártalapítványától, a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítványtól,
  • 2,1 millió szja-1 százalékos felajánlásból,
  • 133 millió magánszemélyektől.

2017-ben 45 milliót kaptak a Fidesz pártalapítványától, 2016-ban pedig 508 milliót az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-től, titkolták is, mire kapták. Négy béna kisfilmre papíron többet is költöttek, mint amennyiből a Saul fia vagy a Testről és lélekről készült. Idén a Szerencsejáték Zrt. vágott hozzájuk nekifutásból 70 millió forintot.

photo_camera Fotó: botost/444.hu

A 24 azt írja, a CÖF – aminek a legutóbbi békemenetére a Puskás Akadémia buszával is hozták az embereket – 2018-as közhasznúsági jelentésében ilyenek vannak:

„Fő célkitűzéseink közül kiemelt figyelmet fordítottunk a népfelség elvének tudatosítására.”

„Az emberi sorskérdésekről szükség szerint sajtótájékoztatókon nyilvánítottunk véleményt.”

„Működtettük népszerű honlapjainkat és a munkába bekapcsoltuk Facebookunkat is.”

„Megkezdtük a modern háztartási konzerváló készülékek bemutatását és telepítését a vidéki falvakban.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére a közelmúltban a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg felületeinken. Ebben közösségként együttes a felelősségünk, a mienk kiemelt. Amíg újragondoljuk a teendőinket, nem minden cikkünk alatt lehet kommentelni. Egyszersmind kérjük és köszönjük, ha nem csak szabályzatunk betűjének, de a szellemének betartása felett is segítetek őrködni.

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt