Nyerges Zsolt orbánista vállalkozó, milliárdos, Simicska Lajos egykori szövetségese, akin keresztül a Közgép átvándorolt az Orbán-körbe, főszponzorként volt jelen a szolnoki sportéletben, amikor még közpénzben dúskált a Közgép. Nyerges a Vízilabda Arénát 2013-ban Orbán Viktorral együtt adta át.
Idén aztán bejelentette, hogy a több milliárd forintnyi sportvagyont odaadományozza Szolnok városának. Az ajándék üzemeltetése évente 1,5 milliárd forintba kerül, amit most már a városnak kellene állnia, de a kormány úgy döntött, hogy kifizeti a központi költségvetésből.
Olvasónk jelezte, hogy csütörtökön délben készítette ezt a fotót arról, hogy a vízilabda arénán megjelent egy olyan felirat, hogy „Nyerges Vízilabda Aréna”.
Azóta - ahogy a Szolnok Város Fejlődéséért Egyesület posztja alatti kommentből kiderül - le is szedték a Nyerges szót.
Szalay Ferenc fideszes polgármester - mintha mi sem történt volna - néhány órája a Facebook-oldalán szavazást indított, hogy kiről nevezzék el az arénát, Hasznos Istvánról vagy dr. Boros Ottóról. Nyerges nincs a lehetőségek között.
Helyi források szerint a névről a vízilabda alapítvány döntött, egy hétig volt kint a felirat, mígnem ma leszedték.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.