Október helyett csak július végéig folyik akadálytalanul a csapadékkal kevert szennyvíz a Ráckevei Dunába, ha kitör a zápor

környezetvédelem
2019 június 06., 15:38

Nagy cikkben foglalkoztunk hétfőn a Natura 2000-es védettség alatt álló, profi és amatőr sportolók, horgászok és telektulajdonosok tízezrei által használt Ráckevei Duna visszatérő szennyezésével, amit az okoz, hogy a budapesti csatornahálózatban ugyanabba a csőbe folyik bele a háztartási és ipari szennyvíz, illetve a csapadékvíz, valamint az, hogy a 80 százalékban leaszfaltozott-betonozott fővárosban alig szívódik fel valami az esőből, szinte az egész a víznyelőkbe kerül.

Ez az adottság, párosulva a globális felmelegedés miatt tapasztalható heves záporokkal, oda vezetett, hogy a szennyvíztisztítókba egyre gyakrabban érkezik feldolgozhatalanul nagy mennyiségű víz. Ilyenkor - ha a telep már megtelt - nem tudnak mást tenni, mint nem a szennyvíztisztítóműbe, hanem egyenesen a Dunába engedni a szennyvizet. 

Ezt a brutális löketet egy módon tudják csökkenteni: záportározónak nevezett hatalmas medencék építésével. Amikor a tisztítómű a kapacitása határáig megtelt, ezeket töltik meg a szennyes lével. Ha ezek is megtelnek, csak utána eresztik bele a kezelhetelen vízmennyiséget a folyókba. Hétfői cikkünkben a dél-pesti szennyvíztiszítóról írtuk meg, hogy egy új záportározó építésével majdnem duplájára, 7 ezer köbméterre emelik a záporkapacitását. Csakhogy olyan módszerrel építkeznek, hogy a darut a régi medencében állították fel, amit emiatt le kellett ereszteni, így amíg az építkezés folyik, még az eddigi tározási lehetőség sem áll rendelkezésre. Vagyis ha hirtelen nagy eső tör ki, a tiszítómű betelte után az összes szennyet kénytelenek a Ráckevei Dunába engedni. Azt írtuk, hogy októberig áll fenn ez az állapot, mert az új medencét ekkor fogják átadni.

De mint a Csatornázási Művektől megtudtam, a régi záportározót ennél előbb, a tervek szerint július 24-én megnyitják és már így fejezik be az utolsó simításokat az újon. Vagyis újakon, mert az új rész 3 blokkból áll.

Vagyis - ellentétben azzal, amit először írtam - július végéig, nem pedig októberig számíthatunk látványos szennyezésekre, ha rázendít az eső. 

Az igazi megoldáshoz a következő években jóval nagyobb zárportározók építésére lehet majd szükség, mert heves zápor esetén még ez a kibővített, 7 ezer köbméteres dél-pesti kapacitás is csak 40 percig képes állni a sarat, vagyis a csapadékvízzel kevert szennyvizet. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.