A román kormányfő arra kér mindenkit az úzvölgyi temető környékén, hogy nyugodjon le

A román kormány szombaton kiadott közleménye szerint a miniszterelnök elítéli azokat, akik feszültségszítással próbálnak politikai tőkét kovácsolni az ügyből. Dancila elutasított minden olyan megnyilvánulást, amely a román állampolgárok közti viszályt táplálja, gyűlöletet szít, vagy az ország jelképeinek semmibe vételére uszít.

A bukaresti kormányt a közlemény szerint az vezérli, hogy mindenki szabadon megemlékezhessen hőseiről, ugyanakkor tisztelegni akar mindazok emléke előtt, akik életüket adták a román nép szabadságának, méltóságának és területi egységének védelmében.

A lehetséges forgatókönyvekre példaként említette, hogy a védelmi minisztérium vegye át az úzvölgyi temető kezelését, kidomborítandó annak nemzetközi jellegét, tekintettel arra, hogy ott több nemzet katonái nyugszanak, akik az első és második világháborúban estek el. (MTI)

Az úzvölgyi temető körül kialakult feszültség hátteréről itt írtunk hosszabban.

Ha csak 300 forinttal támogatna bennünket...

... mindenki, aki ezt az üzenetet látja, akkor néhány nap alatt összejönne a szerkesztőség éves költségvetése. A 444 hosszú távú, stabil működése rajtad múlik. Olyanokon, akik hajlandóak a saját pénzükből áldozni, hogy Magyarországról ne tűnjön el a független újságírás. Ha szeretnéd, hogy a 444 oknyomozásai, elemzései és videói továbbra is a lehető legtöbb emberhez eljussanak, akkor támogasd a szerkesztőséget, akár csak egy kávé árával is!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.