A szervezők szerint több mint 1 millióan tüntettek Hongkongban

külföld
2019 június 09., 19:09
comments 56

Vasárnap százezrek vonultak Hongkong utcáira, hogy tüntessenek az ellen a törvényjavaslat ellen, ami lehetővé tenné, hogy Hongkong kiadjon szökevényeket Kínának. A javaslat ellenzői megkérdőjelezik a kínai bírósági rendszer tisztességét és átláthatóságát.

Helyi idő szerint hétfő hajnalra erőszakba fordult a megmozdulás. A békésen tüntető tömegből kivált egy több 100 fős csoport, ami összecsapott a biztonsági erőkkel a parlament épületénél.

photo_camera Fotó: PHILIP FONG/AFP

Az aktivisták megrohamozták a rendőrségi sorfalat, hogy bejuthassanak a helyi törvényhozás épületébe, de a rendvédelmi szervek (figyelmeztetés után) paprikasprével és ellenrohammal válaszoltak. Beszámolók szerint egyes rendőrök készenlétben tartották a könnygázgránátok kilövésére szolgáló felszerelésüket.

A hongkongi rendőri vezetők korábban önmérsékletre szólították fel a tömeget – közölte a kormány által finanszírozott RTHK hongkongi műsorszolgáltató. A rendőrség több mint 2000 tisztet mozgósított a megmozdulás miatt. A szervezők az AFP szerint azt mondták, hogy több mint 1 millióan vannak.

Legalább 15 éve nem volt ekkora utcai tüntetés Hongkongban
photo_camera Legalább 15 éve nem volt ekkora utcai tüntetés Hongkongban Fotó: DALE DE LA REY/AFP

(Legutóbb 2003-ban gyűlt össze ennyi ember a szigorúbb nemzetbiztonsági törvényekre vonatkozó javaslat ellen tiltakozva. A tervezetet végül elvetették.)

A Reuters szerint a környék visszhangzott a javaslat ellen tiltakozók skandálásától, míg mások Carrie Lam hongkongi kormányzó lemondását követelték. A hírügynökség szerint hasonló tiltakozásokat terveztek 25 másik városban világszerte, köztük Londonban, Sydneyben, New Yorkban és Chicagóban.

photo_camera Fotó: PHILIP FONG/AFP

A törvénytervezetről szerdán kezdenek el vitázni a hongkongi törvényhozásban. Ha a javaslatot megszavazzák, Hongkong kiadhat szökevényeket Kínának, Tajvannak és Makaónak is, amikkel eddig nem volt kiadatási egyezménye. A város kormányzójának a kiadatási kérelem beérkezésekor jogában állna előterjeszteni egy elfogatási indítványt, amiről bíróság határozna.

Ettől a változástól sokan azért tartanak, mert úgy gondolják, hogy Peking a politikai aktivisták ellehetetlenítésének eszközeként használhatja a kiadatási lehetőséget. Jogvédők szerint a Kínának kiadott szökevények kényszervallatás, illetve önkényes fogva tartás áldozatává válhatnának. Hongkongi tisztségviselők szerint azonban senkit sem adnak ki, ha politikai vagy vallási üldözés, kínzás vagy halálbüntetés fenyegeti.

A javaslat miatti aggodalmakat fokozták azok a szombati hírek, amik szerint a főbíró megrótta a felsőbíróság egyik bíráját, mert az aláírása feltűnt a tervezet elleni egyik nyilvános petícióban.

photo_camera Fotó: PHILIP FONG/AFP

A törvénytervezet ellenzői már többször utcára vonultak, április végén több ezer ember demonstrált Hongkongban a javaslat elvetését követelve.

A 7 millió lakosú, különleges közigazgatási státuszt élvező város az „egy ország, két rendszer”-elv alapján autonómiát élvez azóta, hogy 1997-ben a brit gyarmati uralom alól visszakerült Kínához. De sok hongkonginak nem tetszik, hogy Peking fokozatosan egyre szigorúbb ellenőrzés alá vonja a várost, és igyekszik növelni a befolyását. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.