Masszív fém motorcsónak fut orral a Ráckevei Duna partjának, két emberrel a fedélzeten: a kormányállásban egy, a járművéhez hasonlóan masszív, sildes sapkás, napszemüveges fickó, egészen egyenruhaszerű összeállításban, a szíve fölött „POLGÁRI TERMÉSZETŐR” feliratos felvarróval, mögötte a társa. A népszerű, 59 kilométer hosszú, Budapest belterületétől a Bács-Kiskun megyei Tassig kanyargó félvad víz legfelső, pesterzsébeti szakaszán járunk, a Vízipsort utcában, ott, ahol egymás mellett sorakoznak a Fradi, az MTK és más nagy egyesületek kajak-kenu-bázisai, mindenféle csónakházak és evezősklubok. A Ráckevei azért félvad, mert természetes Duna-ág ugyan, de alul-felül zsilip zárja le, aminek később még nagy jelentősége lesz.

Azért vagyunk itt Baranyi Krisztina ferencvárosi független képviselővel, több nagy hazai víz- és környezetszennyezési botrány leleplezőjével, hogy a rekkenő kánikulában hajóba szállva a saját szemünkkel nézzük meg, milyen állati-növényi élettereket és emberi pihenőhelyeket fenyeget a Ráckevei Duna (RSD) két súlyos betegsége, a vízhiány és a visszatérően beleömlő tiszítatlan szennyvíz.

Az RSD vízhiányának oka elég triviális: az, hogy a Duna főágában is egyre kevesebb a víz. Azaz: évente egyre hosszabb időszakokban annyira alacsony a vízállás a Nagy-Dunán, hogy a Kvassay zsilipen keresztül természetes módon már nem tudnak friss vizet engedni a Ráckeveibe, így szivattyúzásra lenne szükség. Csakhogy az illetékes állami szervek tavaly is csak a tényleg utolsó pillanatban voltak hajlandók beindítani a szivattyúkat, miután a meleg, a vízhiány és az oxigénszegény, már teljesen álló vízbe vezetett tiszítatlan szennyvíz miatt az RSD-n és a holtágain már hosszú ideje pusztultak a halak és kritikusan leromlott a vízminőség. Jellemző, hogy a szivattyúzást csak jóval azután rendelték el, hogy az ívó halak ikrái a szintcsökkenés miatt szárazra kerültek és elpusztultak, a világritkaságnak számító úszóláp egy része pedig hozzánőtt a fenékhez.

A tiszítatlan szennyvíz rendszeres bejutásának pedig az az oka, hogy Budapest szennyvízhálózatának jellegzetességei miatt – ugyanabba a csőbe kerül a szennyvíz és a csapadékvíz – nagyobb esők idején a dél-pesti szennyvíztisztító kapacitása nem elég, kénytelen bezárni a zsilipjeit és közvetlenül a Kis-Dunába terelni a csatornák teljes tartalmát. Nemrég két cikkben is írtam (1. Ha októberig bármikor zápor tör ki, sok ezer köbméter szaros szennyvíz fog beleömleni a Ráckevei Dunába; 2. Október helyett csak július végéig folyik akadálytalanul a csapadékkal kevert szennyvíz a Ráckevei Dunába, ha kitör a zápor;) arról, hogy a záporok okozta szennyezés csökkentése végett újabb zárportározó medencét építenek éppen a tiszítóműben, hogy a hirtelen áradó szennyes lének legalább egy részét fel tudják fogni. De ahhoz, hogy a komolyabb záporok összes csapadékvizét meg tudják tisztítani, majdnem tízszer akkora kapacitás kellene, mint amit most építenek. Addig minden hirtelen eső után hatalmas mennyiségű szennyes lé kerül be a Dunába.

Most éppen azért szállunk vízre, hogy megnézzük, pontosan hová. A csónakunkat vezető, igen elszánt, tájékozott és szórakoztató fickó, Pfeifer Rikárd minden zsurnalizmus nélkül igazi vízi ember: a végzettsége vízgazdálkodási üzemmérnök, a megélhetését a hajókereskedése biztosítja, ahol róla elnevezett motorcsónakokat is árul, de emellett másodállásban hivatásos halászati őr is, szabadidejében pedig a Ráckevei Dunán járőröző önkéntes, civil természetvédelmi őr.

"Az egész Csepel-szigeten összesen két hivatásos természetvédelmi őr szolgál, de őket nem nagyon látni az RSD-n" – mondja gázadás közben.

Halászati őrként egyébként ő is bekapcsolódott a budapesti hajóbaleset áldozatainak keresésésébe, de a résztvevőket megkérték, hogy ne beszéljenek a részletekről, és a témát érintve amúgy is annyira elsötétül az arca, hogy nem kérdezgetem tovább.

A pont, ahol vízre szállunk, alig valamivel van az ironikus módon Népjóléti ároknak nevezett kanális torkolata fölött, ahol május 29-én az alábbi, máig több mint egymilliószor megnézett, sokkoló videó készült:

link Forrás

Hogy érthetőbb legyen, a térképbe belerajzoltam a túránk elejének főbb helyszíneit:

1. innen indultunk;
2. a dél-pesti szennyvíztisztító;
3. a Népjóléti árok torkolata;
4. a Molnár-sziget melletti kiság eleje.

Első megállóhelyünk azért a Molnár-sziget, mert a sodrás a Dunába érkező szennyvizet errefelé szokta terelni, a vele érkező iszappal, darabos kosszal és oldott szennyeződésekkel együtt.

Pfeifer kapitány rükvercbe kapcsol, majd előremenetbe és már neki is vágunk. A Duna áradása miatt a szokásostól eltérően most rendesen eresztik a vizet a Kvassayn, ezért az RSD-ben is átlátszatlan sárlé folyik.

A Molnár-sziget szép nagy, jó kilométer hosszú, és a nagy része tele van építve hétvégi telkekkel. A nagyjából kétsávos út szélességű kiság gyönyörűen néz ki: a bejáratától egy búbos vöcsök menekül előttünk, kétoldalt sás és nád keretezi, a vízben pedig tündérrózsa, hínárfélék és számomra ismeretlen, nagylevelű víznövények között apróhalak és ivadékok cikáznak. Íme:

link Forrás

A csónakunk valami nagyobb halat, talán a sekélyesben vadászó csukát riaszt meg, jókora tolóhullámot keltve iramodik el.

De a mostani idilli látvány erősen megtévesztő - magyarázza Pfeifer és Rátay. A vegetáció a rengeteg lerakódott szerves anyag miatt ennyire dús. A víz most a zsilip megeresztése miatt kivételesen mély, olyan olyan méteres lehet benne, de egy hónap múlva már inkább 60 centi lesz, befeketedik, vészesen felmelegszik és teljesen eltűnik belőle az élet. A kiság mélysége nem azért jóval kisebb a főágénál, mert eleve sokkal sekélyebb lenne, hanem mert annyi iszap rakódott le benne – mondja a két önkéntes, aztán Pfeifer előrefelé mutat, hogy eddig tudtunk jönni.

Tőlünk úgy száz méterre az ágat teljesen ugyanis benőtte a növényzet, a továbbhaladás lehetetlen:

link Forrás

Megfordulunk, majd a két környezetvédő hosszú alumínumrudat szerel össze és víz- illetve iszapmélységet már szakszerű mozdulatokkal. Az adatok mind az alanti képen látható helyszínen, mind a kiság torkolata táján majdnem egyformák: pont méteres és 121 centis víz, alatta jó másfél méter fekete, büdös iszappal.

A főágon folytatjuk az utunkat lefelé, óvatosan kerülgetve a sok kajak-kenust. A Molnár-sziget oldalában szinte végig víkendtelkek és stégek sorakoznak.

Elérünk a sziget alsó spiccéig, ahol a sűrű hínármező miatt kikapcsoljuk és kiemeljük a motort, majd beevezünk a kiság legalsó szakaszára. Ezen a kábé száz méteres részen – azért csak ekkora, mert feljebb teljesen benőtte a növényzet – megnézhetjük, mi történne, ha tényleg sikerülne megtiszítani az RSD-be folyó mindenféle vizeket. A majdnem kilométernyi növényzeten átfolyó víz ugyanis eddigre teljesen megtisztul. Az átlátszó, ivóvíz tisztaságú folyágban pontycsapatok, interracial érdeklődésű, jókora balinok, keszegek és duci kárászok úszkálnak, mi meg csak bámulunk, mint egyszeri beduin az akváriumban.

A kapitány közben felkészít arra, hogy mindjárt egészen különleges helyszínre fogunk érkezni. A Ráckevei Duna ugyanis tele van ritkaságnak számító úszólápokkal. Hiába horgászom gyerekkorom óta, nem emlékszem arra, hogy valaha jártam volna úszólápon, úgyhogy izgatottabban forgatom a fejem, mint egy kiéhezett szürke gém.

„Ott a láp” – mutat Pfeifer a jobb part felé, de én még csak egy sima nádast látok, amikor emberünk láthatóan veszettül izgalomba jön egy alig észrevehető kis piros folt láttán:

Ahogy közelebb érünk már látszik, hogy a piros folt egy teherautó, amire egy markoló éppen sittet rak fel.

Pfeifer boldog, mint harcsa, aki egymilliót ikrázott. Nem véletlen. Ő szúrta ki ugyanis annak idején, hogy az úszóláp mögötti telek új gazdája a luxusvillája építése közben keletkezett sittet és vegyes szemetet 900 négyzetméternyi területen egyszerűen beledózerolta a szigorúan védett úszólápba.

„Csak a zöld dzsuvát akartam eltűnteni” – idézi fel hüledezve, mivel próbált védekezni a tettes, aki egészen kiborult azon, hogy „már az is baj, ha az ember rendet akar csinálni”. Az eset másfél hónapja történt, Pfeifer a szemetelő fenyegetőzéseivel nem törődve rendőrt hívott, azóta 2 tárgyaláson is tanúskodott, a barbár építkező meg kénytelen visszaállítani a természetes állapotot.

Továbbmegyünk és az első nyiladékon befordulunk egész Európa második legnagyobb úszólápjába, ami itt, Budapest határában, egész konkrétan nagyjából a déli M0-ás híd alatt található.

link Forrás

Az úszóláp, most már tudom, első látásra úgy néz ki, mintha kivágtak volna egy jókora darabot a Tisza-tó legvadregényesebb részéből. Kis csatornák szelik keresztül-kasul a nádas-bokros-fás-virágos vízi dzsungelt, aminek az a mindent vivő specialitása, hogy az egész úszik, mint egy hatalmas tutaj.

link Forrás

Igen, a láp tőzeges alaplemeze annyira vastag, hogy a körülöttünk növő öreg, 10-20 méter magas fűzek és más fák is ebben a gigantikus, zöld tutajban gyökereznek, így ha nagyritkán akkora vihar csap le a Ráckeveire, hogy komolyabban hullámzik a víz, a nagy fák is össze-vissza billegnek.

link Forrás

Nekem ugyan bőven elég teljesítmény lenne az úszóláptól, hogy ilyen veszettül jól néz ki, de láp barátunk a felszín alatt igen fontos közhasznú munkát is végez. A vízben sodort és oldott szerves anyagokat ugyanis beépíti magába, tőzeget csinálva belőlük, a világ legszebb tiszítóműveként szűrve a Kis-Duna vizét, amit egyébként nemcsak a Népjóléti árok, hanem a rengeteg nem csatornázott vikendtelek is folyamatosan szennyez szerves anyagokkal.

„Ha ez nem volna, fertő lenne”

– fogalmazza meg ugyanezt sokkal tömörebben a kapitányunk, hogy a következő lápnál tovább tömörítsen, úgyis mint:

„Ha ez nem lenne itt, rábasznánk.”

Egészen furcsa érzés elvarázsolva kanyarogni a vízi dzsungelben, majd egyszer csak egy autópályahíd alá érkezni és megtekinteni egy igen míves Twisted Sister-graffitit.

link Forrás

A lápból kikeveredve találkozunk egy különösen nagyra nőtt mocsári teknőssel,

Update: Többen jelezték, hogy ez szerintük nem mocsári teknős. Halpern Bálint, az MME Kétéltű és Hüllővédelmi Szakosztályának szakértője végül egyértelműen tarajosteknősként azonosította be a példányt, kollégája, Nagy Dénes pedig annyit tette hozzá, hogy

"Sajnos a lakott területek közelsége miatt sok kedvtelésből tartott teknős végzi az RSD-ben, az egyértelmű tiltások ellenére. Arra is találtunk már jelet, hogy szaporodni is képesek lehetnek itt. Sajnos ezek az idegenhonos fajok nagyobbak, gyorsabban növekvők, mint a honos mocsári teknős, így például a napozóhelyekről képesek kiszorítani őket, ezt ez a videó is alátámasztja."

link Forrás

hogy némi motorozás után a következő úszóláp szélén találjunk egy rég kidőlt lápi fát, aminek a horizontálisan terjeszkedő gyökérzete szemléletesen mutatja meg ennek az egészen különleges élőhelynek a szerkezetét:

link Forrás

Az, hogy az illetékesek – néha a nagy áramszámlára hivatkozva – nyáron alig szivattyúznak vizet az RSD-be, ezeknek a különleges lápoknak a létét is fenyegeti, mert ha az alacsony vízállás miatt hozzánőnek a fenékhez, jóvel kisebb felületen tudják megkötni a szerves anyagokat.

Az RSD-ben az a vicces, hogy egyszerre különleges természetvédelmi terület és népszerű emberi élőhely, így a lápokról lehasadva kiválóan szórakozunk a buherált stégeken,

a még buheráltabb, nyilván az összes létező szabály megszegésével felépített kulipintyókon,

link Forrás

a teniszpályával, gyúró- és szaunaépülettel felpimpelt nyaralópalotákon,

és egy, a vízen közlekedők kedvééért a partra parkolt szupersportkocsin,

link Forrás

hogy nem sokkal később, az autópályahídhoz visszaérve már azon tanakodjunk, hogy ez a mívesen kidolgozott graffiti vajon a szombathelyi Lord vagy a miskolci Zord metálegyüttes valamelyik rajongójának a műve-e.

Mindeközben a kapitány remek édesvízi tengerészszorikkal szórakoztat minket, így egy idő múlva már nem is hangzik olyan különlegesnek, hogy egyszer a közelben

puskával kellett kilőnie egy 42 kilós, agresszív, elszabadult aligátorteknőst.

A túránk annyira szórakoztató, hogy még ezzel a vízhűtéses horgásszal sem cserélnék.

„Ez egy csoda, ennyi ember ellenére” – mutat körbe Pfeifer, mielőtt kikötnénk és én különösebben nem is tudnék ezzel vitatkozni.