Újabb "tisztogatásba" kezdtek Arakánban a burmai hatóságok

"Tisztogató művelet" kezdődött Mianmar északkeleti, muszlimok lakta tartományában, Arakánban (Rakhine), jelentette az ENSZ különmegbízottja, Yanghee Lee. Ez a kilencvenes évek balkáni háborúiból örökölt eufemizmus a gyakorlatban népirtást jelent, jellemzően azért használja a nemzetközi diplomácia, mert ha kimondanák, hogy népirtás van, akkor az ellen aktívan fel is kéne lépni.

Rohingya muszlim menekültek Bangladesben. 2017 őszén a buddhista mianmari hadsereg több százezer muszlimot üldözött el Arakán államból egy tisztogató kampányban.Fotó: Kevin Frayer/Getty Images

Az újabb tisztogató művelet - az előző ilyen népirtó kampány idején százezreket üldöztek el és ezreket mészároltak le, teljes falvakat égettek porig kivégezve az ott élőket - nyitányaként a burmai hatóságok elzárták az internetet Arakánbab, megakadályozva ezzel, hogy az áldozatok kommunikálhassák a történteket. Jogvédő szervezetek egyből jelezték is, hogy az internet korlátozása valójában a polgári lakosság biztonságát fenyegeti.

Az internet lezárását az ország négy szolgáltatója közül egyelőre csak egy, a Telenor ismerte el nyilvánosan. Közleményük szerint "további felvilágosítást kértek a minisztériumtól a lezárás okáról, egyben jelezték, hogy a telekommunikációs szolgáltatások fenntartása már csak humanitárius okokból is szükséges, pláne ilyen fegyveres konfliktusok idején".

A tisztogató kampány előzménye, hogy idén újra fellángoltak a harcok az arakáni szeparatisták és a buddhista többség között. A Guardian szerint az elmúlt fél év harcai miatt már harmincezren kényszerültek otthonuk elhagyására. (Via The Guardian)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.