Mit fogunk enni, ha még forróbb, szárazabb és zsúfoltabb lesz a bolygó?

Amanda Little környezetvédelmi újságíró és a nashville-i Vanderbilt Egyetem professzora az új könyvében (The Fate of Food) azt a témát járja körül, mit fogunk inni és enni, amikor a – valószínűleg már rég visszafordíthatatlan – klímaváltozás miatt a hőség, a szárazság, az áradások, az erdőtüzek, az összevissza változó évszakok és egyéb környezeti körülmények radikálisan átalakítják majd a táplálkozásunkat.

Mit eszünk majd? Azt hol állítják elő? Hogyan, mivel és mennyit kell fizetnünk érte, és egyáltalán milyen lehetőségeink lesznek? Ha nem is omlik össze az emberi civilizáció, akkor is teljesen másfajta táplálkozásra kell majd átállnunk? Ahogy a szerző fogalmazott, az éghajlatváltozást egyre inkább megízleljük. Little a Voxnak beszélt arról, hogy mit fogunk enni, amikor a zöldséges pultjairól majdnem minden megszokott élelmiszer hiányozni fog.

Az egyik legnagyobb probléma az, hogy miközben a szántóföldek területe csökken, a népesség nő. Az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) jelentése szerint a mostani trendek alapján a globális felmelegedés az évszázad közepére el fogja érni azt a küszöbértéket, ami után már az általunk ismert mezőgazdaság „többé nem fog tudni ellátni nagyobb emberi kultúrákat”. Csakhogy már legalább ezer éve rendszeresen felmerül, hogy az emberiség kifogy az ehető élelmiszerből, eddig viszont mindig sikerült megoldani a problémát. Persze a fenyegetés most minden eddiginél nagyobb, de a megoldásra is sokkal több eszköz áll a rendelkezésünkre.

Little szerint az élelmiszer-ellátás zavarai már szinte mindenhol láthatók, most például az egyesült államokbeli Közép-Nyugat szója- és kukoricatermesztői nem tudtak rendesen ültetni, mert óriási viharok árasztották el a mezőket. Az elmúlt években extrém időjárási jelenségek károsítottak meg vagy pusztítottak el olaszországi olajfaligeteket, franciaországi bormezőket, floridai és georgiai citrus- és barackültetvényeket, wisconsini és michigani alma- és cseresznye-gyümölcsösöket, mexikói avokádófarmokat és tucatnyi egyenlítői ország kávé- és kakaófarmjait, illetve világszerte súlyos károkat okoztak a tejtermelőknek és állattenyésztőknek.

Bárány béget elhullott anyja tetemének közelében egy ausztrál gazda farmjának kiszáradt legelőjén, az új-dél-walesi Braidwood térségében 2018. augusztus 9-én. A helyi kormányzat az előző nap szárazság sújtotta térségnek nyilvánította Új-Dél-Wales egész területét, mert bár Ausztráliában akkor tél volt, 1902 óta nem esett olyan kevés eső az őszi hónapokban, mint 2018-ban.Fotó: Lukas Coch/MTI/MTVA

A legtöbben még csak azt veszik észre, ha a boltban a húszféle kukorica drágul a kedvezőtlen időjárás miatt. Például Nashville-be, ahol Little él, Georgia államból szállítanak barackot, de a barackfák a meleg telek miatt korábban virágoznak, ezért védtelenek a visszatérő fagyokkal szemben, így elpusztul a termés, ami pedig túléli, az kisebb és íztelenebb lesz.

A század közepére viszont sokkal komolyabb következmények lesznek: Indiában, Kínában, a Közel-Keleten és Délkelet-Afrikában a szárazság, az áradások és a változó évszakok nem kisebb árdrágulást vagy minőségromlást, hanem konkrétan tömeges éhezést fognak eredményezni. Jelenleg emberek tízmilliói néznek szembe éhezéssel legalább féltucat agrárországban.

Nem lesz pénzed borra és eperre

A klímaváltozásra legérzékenyebbek azok az élelmiszerek, amiknek nagyon különleges körülmények kellenek ahhoz, hogy jó legyen a termés. A többségnek ezektől az egyre megfizethetetlenebbé váló ételektől kell először elbúcsúzniuk:

  • kávé,
  • borszőlő,
  • olivabogyó,
  • kakaó,
  • bogyós gyümölcsök,
  • citrusfélék,
  • csonthéjasok.

De a sok öntözést igénylő mandula és avokádó is megengedhetetlen luxus lesz. Sőt a szarvasmarhákat tápláló lucerna és a zöld legelők is elérhetetlenné válnak, ha nem lesz elég víz.

Növényről növényre haladunk

Little szerint az emberiség a saját tudatlansága és találékonysága miatt került ekkora bajba, de az utóbbi meg is menthet minket. Példaként említi a Blue River Technology nevű startup gyomlálórobotját, ami képes megkülönböztetni a fiatal terméstől a gyomnövényt, majd elképesztő pontossággal meg is semmisíti, ezzel pedig radikálisan lehetne csökkenteni a permetező szerek használatát. Ahelyett, hogy több milliárd liter vegyszert kiszórnának a földekre, a traktorral húzott robot ezredmásodpercenként döntést hozva, apró fúvókákkal célzottan támadja a gyomnövényt. Amikor pedig hibázik, abból tanul, és még jobban fogja tudni, melyik növényeket kell megölnie.

Little szerint a robottechnológia a gomba- és rovarölő szerek meg a műtrágyák használatát akár 90 százalékkal csökkenthetné. A szerző szerint a jövőben növényről növényre, nem pedig termőföldről termőföldre folyhat a gazdálkodás, vagyis nem kell több ezer hektár kukoricát ültetni egy helyen, a földeket többféle növénnyel tele lehet ültetni.

Azért is írta meg a könyvet, mert felismerte, hogy a fenntartható élelmiszerek körüli vita átpolitizált lett:

  • Az egyik tábor, amibe többek között Bill Gates is tartozik, azt mondja, az élelmiszert újra fel kell találni, vagyis technológiailag kell továbbfejleszteni.
  • A másik csoport szerint viszont pont, hogy újra egyszerűbbé kell tenni az élelmiszeripart, és vissza kell térni az ipari forradalom előtti, kevésbé környezetszennyező mezőgazdasági technikákhoz.

Az élelmiszereknél használt újabb technológiákkal szemben sokakban nagy a bizalmatlanság, de szerinte a hagyományos mezőgazdasági módszereket kellene alkalmazni a legfejlettebb technológiával.

Mezőgazdaság mező nélkül

Most épp az élelmiszer-sokszínűség és -hozzáférhetőség aranykorát éljük, és az emberek mind azt remélik, hogy a jövőben a táplálkozásuk hasonló lesz a mostanihoz. Ideális esetben ez így is maradhat, de az, ahogyan és ahol az élelmiszert termelik, radikálisan megváltozhat.

Ott van például a műhús: az elmúlt években Különböző pénzügyi alapok több mint 1 milliárd dollárt fektettek műhúsokkal való kísérletezésbe, és az iparág megdöbbentő ütemben fejlődik, egyes becslések szerint 2040-re az elfogyasztott húsok több mint fele nem élő állatokból származik majd. Little is evett állati sejtekből laboratóriumban növesztett kacsahúst, ami szerinte finom volt és tényleg kacsahúsízű, pedig a technológia még korai szakaszban jár.

Vagy ott van az úgynevezett függőleges beltéri kertészkedés: mivel a növények a szükséges tápanyagokat alapvetően nem a talajból, hanem az onnan származó vízből nyerik, így a talajt az egyenletből kihagyva a növényeket szó szerint egymás fölé polcolva termesztik. (Itt is kérdés, hogy az így termesztett paradicsom lesz-e olyan jó, mint ami a talajon nő.) A vertikális gazdaságok nagy előnye, hogy képesek a szennyvíztisztításra is: most a globális tiszta édesvízkészleteinknek kb. a 70 százalékát használja fel a mezőgazdaság, miközben a Föld kezdi kimeríteni a ivóvízforrásait.

Az Agrilution alapítói, Philipp Wagner (balra) és Maximilian Lössl (jobbra) a LED-lámpák alatt növekvő növényeik előtt a müncheni laboratóriumukban 2018. szeptember 11-én.Fotó: Sven Hoppe/dpa/AFP

Arról is folynak kutatások, hogy genetikai szerkesztéssel mennyire lehet elérni, hogy a megváltozott környezethez jobban alkalmazkodjanak (legyenek hőállóbbak, szárazságtűrőbbek, illetve ellenállóbbak az invazív rovarokkal szemben) a legfontosabb növények és a háztáji zöldségek meg gyümölcsök.

Lehetséges, hogy a jövőben is fogunk még organikus, a talajban növő élelmiszereket vagy kézműves ételeket enni, de az emberi innováció hatalmas mértékben át fogja alakítani azt, hogy mit nevezhetünk fenntartható élelmiszer-termelésnek. (Vox)