Megbékélt egymással Huawei-ügyben az Egyesült Államok és Kína

Tbg
gazdaság
2019 június 29., 11:35
comments 301

Donald Trump amerikai elnök kijelentései alapján véget érhet az amerikai cégek blokádja a Huawei kínai elektronikai cég ellen: az amerikai vállalatok hamarosan újra kereskedhetnek az egyik legerősebb kínai informatikai óriással, derült ki a G20-csúcson.

Az amerikai elnök a világ 19 legnagyobb fejlett és felzárkózó gazdaságát, valamint az Európai Uniót összefogó G20 csoport oszakai csúcstalálkozóján egyezett meg Hszi Csin-ping kínai államfővel.

Trump arról is beszélt a BBC tudósítása szerint, hogy az USA eláll a májusban belengetett, szintén a kínai importcikkeket sújtandó, 300 milliárd dolláros pótlólagos vámtarfitól is. 

Trump az amerikai-kínai kereskedelmi mérleg egyenlőtlenségeit kifogásolva jelentős vámokat vetett ki a Kínából érkező importcikkek csaknem felére, és erre Peking ellenvámokkal válaszolt. 

A felek kereskedelmi tárgyalásokon próbálták rendezni nézeteltéréseiket, amelyek azonban zátonyra futottak. Az amerikai elnök a tárgyalások megrekedése után májusban kilátásba helyezte, hogy a maradék 325 milliárd dollárnyi kínai árut is büntetővámokkal sújtja.

Trump bejelentése elég nagy váltásnak tűnik, hiszen néhány hónapja a Huaweit nemzetbiztonsági kockázatnak állította be az amerikai kormány, és ennek ürügyén próbálta korlátozni a kínai konkurenst, kommentál a BBC.

A bejelentés mindenesetre jót tehet mind az amerikai, mind a kínai piacoknak, hiszen a szankciók komoly drágulásokat jelentettek volna az amerikai fogyasztók számára is.

A kereskedelmi háború a bejelentéssel nem zárult le, hiszen továbbra is rengeteg kínai árucikkre vonatkoznak amerikai büntető vámok, ezek feloldását újabb tárgyalások előzhetik meg. Trump ezzel kapcsolatban is pozitívan nyilatkozott, mint fogalmazott "az idők végezetéig" hajlandó tárgyalni Pekinggel a kereskedelmi megállapodásokról. (BBC

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.