A Kisvárda középpályása szerint az Arsenalnál is előfordult már, hogy nem volt angol a kezdőcsapatban

sport
2019 július 01., 06:36
comments 163

A Kisvárda együttese végül elkerülte a kiesést a magyar első osztályból. Ennek azért van komoly jelentősége, mert az NB2-ben nem játszhatnak légiósok, az első osztályban viszont nincs ilyen megkötés: így fordulhatott elő idén olyan meccs, amikor a Kisvárda egyetlen magyarral kezdett, de őt is lecserélték.

Nemrég Miriuta László lett a csapat edzője, és a Nemzeti Sport beszámolója szerint azt a célt tűzte ki decemberre, hogy az öltöző nyelve ekkor magyar legyen. Ez nem egy könnyű feladat, mivel a csapatnak jelenet 17 külföldi labdarúgója van. 

A csapat magyar középpályása, Gosztonyi András ezzel kapcsolatban elmondta: 

„Az Arsenalnál is előfordult már, hogy nem szerepelt a kezdőcsapatban angol játékos, szóval felesleges ekkora feneket keríteni ennek.”

Az már nem fért bele Gosztonyi összefoglalójába, hogy az Arsenal egy piaci alapon működő labdarúgócsapat, egy olyan bajnokságban, melyben nagyon komoly üzleti szempontok érvényesülnek, és nem közpénzt öntenek számolatlanul a labdarúgás és az akadémiák fejlesztésére. 

Gosztonyi hozzátette:  „Ugyanakkor támogatom, hogy legalább a futballhoz kapcsolódó alapszavakat megtanulják a légiósok. Amikor Olaszországban vagy Lengyelországban futballoztam, senki sem szólt hozzám angolul az edzésen, úgyhogy még így is előnyben lehetnek az itteni külföldi játékosok, mert Miriuta László először magyarul mondja el, mit szeretne látni a pályán, aztán lefordítják a szavait angolra, Petranics Szergej, korábbi kapus és kapusedző pedig ukránra. Egyébként minden külföldi csapattársamon látszik a szándék, hogy alapszinten elsajátítsa a magyart, sőt az általában egy sorral mögöttem játszó Bohdan Melnikhez magyarul szoktam beszélni, és tökéletesen megérti.”

Szerinte amúgy nem a nyelvi problémák miatt kezdték rosszul az előző idényt, hanem mert a légiósok nem sejtették, milyen kemény a magyar bajnokság (:D): 

„Mellbevágó volt, hogy az első négy bajnokin gólt sem szereztünk, ellenben tizenegyet kaptunk. Az ötödik fordulóban szereztük az első gólunkat, a hetedikben pedig az első győzelmünket. Több tapasztalt légióst is szerződtettünk, akik talán azt gondolták, rutinból lejátsszák a mérkőzéseket, de éles szituációban szembesültek azzal, ez nem fog menni. Amikor tisztázódtak az erőviszonyok, belátták, ha erőnlétben nincsenek topon, esélyük sincs a magyar élvonalban. Amint ez a kérdés rendeződött, a győzelmek sem maradtak el.”

Kisvárdával kapcsolatban legutóbb arról írtunk, hogy a városban stadionra, sportcsarnokra, csúszdaparkra tellett, de az iskola udvarának térkövezésére a szülőktől kértek pénzt. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.