Ötmilliárd forintnyi közpénzt toltak bele tavaly Schmidt Mária közalapítványába

Az egy évvel korábbi 5,2 millárd forintról 5,4 milliárd forintra bővült tavaly a Schmidt Mária vezette Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapitványban (KKETTKK) bevétele, írja a Népszava. 

A cikkből az is kiderült, hogy Orbán Viktor egyik legnagyobb rajongójának juttatásai is megnőttek, az amúgy milliárdos Schmidt Mária az egy évvel korábbi 47,2 millió forint helyett immár 97 millió forintot kapott főigazgatóként tavaly. 

Mondani se kell talán, de a KKETTKK bevételeinek döntő többsége természetesen közpénz: a központi költségvetésből 4,5 milliárd forintot kaptak, míg további államközeli szereplők támogatásának köszönhetően összesen ötmilliárd forintnyi közpénz vándorolt Schmidt intézményébe. 

A Népszava cikke szerint a legtöbb pénz az Emberi Erőforrások Minisztériumától érkezett, (Emmi), amely hat – amúgy akár éveken átnyúló – jogcímen tavaly számításunk szerint összesen 2,8 milliárdot fizetett ki. Ebben az I. világháború kitörésének száz éves évfordulójára tervezett emléksorozat, az 1956-os és a Gulág-emlékévhez, valamint a Kertész Imre Intézet megalapítása okán felmerült költségek tartoztak. 

Ezen kívül jött még 1,5 milliárd forint a Visegrádi 4-es (V4) elnökséghez kapcsolódó programokra Külgazdasági és Külügyminisztériumtól. A Miniszterelnökség rongyos százmillió forinttokkal szúrta ki közalapítvány szemét, elsősorban működtetésre és feladatellátásra. 

A cikk megjegyzi, hogy ezeken túl a Mol 3,2 milliót adott az általa alapított Petőfi-díj átadójára, a Nemzeti Kulturális Alap, a fővárosi és terézvárosi önkormányzat holokauszt-emléknaphoz kapcsolódó támogatásai szinte százezresek, az adó 1 százalékából pedig összesen félmillió jött össze.

Ugyan a közhasznúsági jelentésükben azt írják, hogy a KKETTKK „biztosítja a kulturális javakhoz való hozzáférést és így a közművelődést, továbbá elősegíti a természeti, társadalmi, művészeti, kulturális és tudományos összefüggések kutatását, megértését, nyomon követi azok jelenkori változásait és folytonos művelődésre ösztönöz”, a cikk felveti, hogy ez estenként azért kérdéses marad.

Hiszen tavaly például a közismert Orbán-rajongó Frank Füredinek szerveztek könyvbemutatót, egy másik rendezvényükön pedig a cikk szerint Szili Katalin gondolkodott el azon, az MSZP hogyan jutott el oda, ahol éppen tart. De a közalapítvány hozta Budapestre az amerikai új-szélsőjobb két ismert alakját, Steve Bannont és Milo Yiannopoulost is.