A magyar kormány a német védelmi minisztert akarja bizottsági elnöknek

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!

Kovács Zoltán nemzetközi kormányszóvivő a Twitteren jelentette be, hogy a Visegrádi 4-ek országai (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország), Ursula von der Leyent, a német kormány jelenlegi védelmi miniszterét támogatják az Európai Bizottság elnöki posztjára. 

Ursula von der LeyenFotó: SWEN PFORTNER/AFP

Pedig von der Leyen fideszes szempontból nem számít álomjelöltnek: 

Von der Leyent jelölését Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke javasolta először. A Süddeutsche Zeitung forrásai szerint mellette még  Margrethe Vestager dán versenyjogi biztos és  Kristalina Georgiewa, a Világbank bolgár vezérigazgatója maradt versenyben.

A Reuters értesülései szerint von der Leyen nevét Emmanuel Macron francia elnök dobhatta be az EU-csúcs előtt, mert azt akarta, hogy nők kerüljenek a vezető pozíciókba. Ez egyben azt is jelentené, hogy az Európai Központi Bank élére a francia  Christine Lagarde-ot javasolná, aki jelenleg az IMF elnöke. 

Az Európai Bizottság új elnökéről várhatóan kedd este döntenek az európai állam-és kormányfők.  

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.