Félbeszakította a bécsi koncertjét Kamasi Washington, mert a szekusok megtámadták az apját

ZENE
2019 július 09., 13:57
comments 232

Hétfő este a bécsi Arénában a világ egyik legismertebb jazz-szaxofonosa, Kamasi Washington egy szám után levonult a színpadról, mert nem sokkal a koncert előtt az egyik biztonsági őr leteperte az apját. Kamasi a közönségnek azt mondta, hogy amikor kérdőre vonta a biztonságiakat, azok csak az arcába röhögtek, és azt mondták, hogy az apja úgy viselkedett, mint egy seggfej. Arra is utalt, hogy a szekus rasszista lehetett. Majd a Truth című száma után elhagyta a színpadot.

A szervezők kedd este bocsánatot kértek az eset miatt, és egy közleményben magyarázták el, mi történt: A zenész apja, Rickey Washington (aki szintén az együttesben játszik) nem sokkal este 7 előtt a közönségbejárón át szeretett volna bejutni a csarnokba, de mivel semmilyen belépő vagy igazolvány nem volt nála, a biztonsági őr az útjába állt. A közlemény szerint Rickey Washington erre indulatosan reagált, és azt mondta, „anyád picsáját, te hülye barom”, amiből aztán lökdösődés lett. Hozzátették, hogy a biztonsági őröknek sem feladatuk, hogy a turnéval utazó összes embert ismerjék.  

link Forrás

Az eset után Kamasi Washington a bocsánatkérésen túl azt követelte, hogy a biztonsági őr hagyja el az épületet, ami meg is történt, de a koncert mégis megszakadt egy szám után. A szervezők megígérték, hogy a jegyek árát visszafizetik. (Die Presse)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.