Irán elfoglalt egy brit tankert a Hormuzi-szorosban

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

Péntek este arra hivatkozva, hogy megsértette a nemzetközi tengeri hajózás szabályait, elfoglalta az iráni Forradalmi Gárda a brit Stena Imperio nevű tankert a Hormuzi-szorosban, írja a BBC. A hajót üzemeltető cég, a Stena Bulk arról számolt be, hogy eddig nem tudtak kapcsolatba lépni a 23 fős legénységgel. A tartályhajó jelenleg az iráni partok felé tart.

Az incidens azt követően történt, hogy a gibraltári legfelsőbb bíróság úgy határozott, hogy meghosszabbítja harminc nappal a Grace 1 nevű iráni tartályhajó lefoglalását. A tankert még július 4-én tartóztatta fel a brit haditengerészet, mert a gyanú szerint Szíriába szállította volna rakományát, mintegy kétmillió tonna kőolajat, megsértve a Damaszkuszra érvényes szankciókat. 

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végig
Eddig összegyűlt: 8,5 millió Forint

Egész évben sokan támogattátok a szerkesztőséget, a ti segítségetek nélkül a 444 nem tudna stabilan működni. Most év végéig még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni, ezt a pénzt az újság bővítésére fordítanánk, például abban is segítene, hogy januártól két új riporterrel kezdjük az évet. Segíts, hogy a 444 bővülni tudjon!

Támogasd a 444 szerkesztőségét!
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.

Nélkületek nincs 444

Csak a 444 és a sajtószabadság ügye mellett elkötelezett olvasók támogatása teszi lehetővé, hogy alaposan tudjunk foglalkozni a legfontosabb témákkal.