A dobogón ordibált a doppingolással gyanúsított kínai úszó a brit vetélytársával, mert az nem fogott vele kezet

sport
2019 július 23., 14:30
comments 277

Egyre nehezebben viseli a kínai Szun Jang a megaláztatásokat, amik azért érik, mert vetélytársai szerint doppingol. 

Rögtön az úszó világbajnokság nyitónapján a férfi 400 méter gyors eredményhirdetésén az ausztrál Mack Horton nem volt hajlandó felállni a győztes kínai mellé a dobogóra. 

photo_camera Horton és Szun Jang Fotó: ED JONES/AFP

Kedden - miután az előtte végző litván Rapsyst rossz rajt miatt kizárták - a második aranyérmét is megnyerte Szun Jang 200 méter gyorson. Ebben a számban Kozma Dominik 7. lett.

A második éremátadás sem múlt el botrány nélkül. A holtversenyben harmadik helyezett brit Duncan Scott ugyanis ignorálta a kínait, aki ezen annyira felbosszantotta magát, hogy a dobogóra állva ünneplés helyett elkezdett ordibálni a brittel. 

link Forrás

Duncan a fotózásra sem állt oda. 

photo_camera Fotó: MANAN VATSYAYANA/AFP

A kínai viszont nem nyugodott le, és lefelé menet megvárta a britet, majd ott is azt magyarázta neki felindultan, hogy ő győzött.

link Forrás

De nem győzte meg a britet, aki a medence melletti fotózáson is jó pár méterrel külön állt.

photo_camera Fotó: BERND THISSEN/dpa Picture-Alliance/AFP

Majd egyszerűen elsétált:

photo_camera Fotó: OLI SCARFF/AFP

Az ausztrál és a brit úszó viselkedésére az a magyarázat, hogy Szun Jang - akit 2014-ben már eltiltottak tiltott szerek használata miatt, igaz csak három hónapra - újabb doppingügybe keveredett. Csapatának egyik tagja ugyanis tavaly egy ellenőrzés során összetörte az úszótól levett mintát. Ezért egyelőre semmilyen büntetést nem kapott a kínai úszó a nemzetközi szövetségtől, de a doppingellenes világszervezet nem hagyta annyiban a dolgot, és a Sportdöntőbírósághoz fordult. Döntés szeptemberben várható. 

Magyar vetélytársa, Kozma Dominik még az első botrányos éremátadás után úgy nyilatkozott, hogy megérti a tiltakozó ausztrált, bár ő felállt volna a dobogóra, mert az neki szól. Kozma nem volt túl jó véleménnyel Szun Jangról:  

"Ezt az embert ignorálni kell. Egy szót nem beszéltünk vele soha, ő az egyetlen, akit hárman öltöztetnek, mindig egy másik úszó hozza helyette az akkreditációs kártyáját. Azt gondolom, egész Kína mögötte áll".

A kínai elmaradt büntetését pedig úgy kommentálta, hogy "Ha én kétszer nem jelenek meg, akkor azonnal eltiltanak, nemcsak hat hónapra, hanem legalább két évre. Utána pedig még a szövetség is úgy megbüntetne, hogy az életben soha többet nem tudnék visszatérni".

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.