Milák Kristóf negyedik lett 100 méteres pillangón

sport
2019 július 27., 11:48
comments 27

A 200 méteres pillangón világcsúccsal világbajnok Milák Kristóf szombaton a szám 100 méteres futamának döntőjén a negyedik helyen végzett a kvangdzsui úszó-vb-n. 

Milák Kristóf a férfi 100 méteres pillangóúszás előfutama után a 18. vizes vb-n a dél-koreai Kvangdzsuban 2019. július 26-án.
photo_camera Milák Kristóf az előfutamon Fotó: Kovács Tamás/MTI/MTVA

Milák a döntőbe a harmadik legjobb idővel került be, előtte az amerikai Caeleb Dressel és a dél-afrikai Chad Le Clos végzett a középdöntőben. Dressel szombaton félórával a pillangó döntője előtt már megnyerte az 50 méter gyorsot, és ezt a döntőt is simán nyerte, aranyérme egy pillanatig nem volt kérdéses.

Milák egyetlen tizedre maradt le a bronzról Le Clos mögött, az ezüstérmes az orosz Andrej Minakov lett. Dressel volt az egyetlen, aki beért 50 másodperc alatt.

Mint a közvetítésben elhangzott, edzője ezen a döntőn már csak örömúszást várt Miláktól, és azt, hogy minden teher nélkül ússzon, hiszen ők alapvetően a 200 méterre készültek. 

A számnak 2017-ben, Budapesten ezüstérmese volt, és Milák a döntő utáni nyilatkozatában csalódottnak tűnt, elmondta, hogy 'szarul jött ki a fal', és utána már nem tudta behozni ezt a hátrányt. Elmondta azt is, hogy elfáradt, ha nem is testben, inkább fejben.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.