Korea rakétákkal köszöntötte a napot

külföld
2019 július 31., 03:06
comments 30

Helyi idő szerint ajnali öt és hat óra között, 21 perc eltéréssel két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőttek ki az észak-koreai Vonszanból. A rakéták 30 kilométeres magasságig emelkedtek, és 250 kilométert tettek meg becsapódásuk előtt.

A dél-koreai és az amerikai védelmi minisztérium még elemzi a begyűjtött adatokat, de a dél-koreai hadsereg azt már közölte, hogy most nem ugyanolyan rakétákat lőttek ki, mint hat nappal ezelőtt.

A japán Kyodo hírügynökség jelentése szerint a rakéták ezúttal nem érték el Japán területi vizeit, sem a kizárólagos gazdasági övezetéhez tartozó vizeket sem, így semmilyen közvetlen veszélyt nem jelentettek az országra.

Észak-Korea múlt csütörtökön lőtt fel két rövid hatósugarú rakétát az ország keleti partvidékén lévő Vonszan város térségéből. A dél-koreai hadsereg vezérkara szerint az első rakéta 430 kilométert, a második 690 kilométert tett meg mintegy 50 kilométeres magasságban. Szakértők szerint a második rakéta új típusú lehetett. Mindkét fegyvert mozgatható rakétaindító állásról lőtték ki csütörtök hajnalban.

Egy nappal később a KCNA észak-koreai állami hírügynökség közölte, hogy a Kim Dzsong Un észak-koreai vezető által figyelemmel kísért "új típusú taktikai irányított fegyver" indítása figyelmeztetés volt Dél-Koreának, hogy hagyjon fel a csúcstechnológiájú fegyverzet importjával és az Egyesült Államokkal közös hadgyakorlataival. "Nincs más választásunk, mint hogy szupererős fegyverrendszereket fejlesszünk, elejét véve a nemzetbiztonságunkat délről fenyegető potenciális és közvetlen veszélyeknek" - idézte a KCNA Kim Dzsong Unt.

A múlt heti volt az első észak-koreai rakétakísérlet Donald Trump és Kim Dzsongun váratlan június végi találkozója óta. Észak-Korea eddig gyakorlatilag semmilyen engedményt nem tett az Egyesült Államoknak a két ország vitájában. (Via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.