A Roszatom igazgatója az 5 halálos áldozattal járó baleset után a fegyverfejlesztések folytatását ígérte

fegyver
2019 augusztus 12., 16:49
comments 117

Az új fegyvertípusok kifejlesztését végig kell vinni, mert az lesz a legjobb megemlékezés a múlt héten életüket vesztő nukleáris szakemberekről – közölte a Roszatom vezérigazgatója, miután eltemették az orosz állami atomenergetikai konszern öt munkatársát, akik egy fegyverkísérlet közben haltak meg.

Alekszej Lihacsov szerint a szakértők végig hűen teljesítették a kötelességüket, és „igazi hősökként távoztak”. „A legjobb megemlékezés róluk azt lesz, ha folytatjuk a munkát az új fegyvertípusokon, amit mindenképp végig kell vinni” – mondta a Roszatom vezetője a vállalat közleménye szerint.

A szakemberek az augusztus 8-i tragédia idején egy „új, különleges találmányon dolgoztak” – mondta Lihacsov, nem pontosítva, mi volt az.

A Szarovban működő Oroszországi Szövetségi Nukleáris Központ – Kísérleti Fizikai Összoroszországi Tudományos Kutatóintézet (RFJaC-VNIIEF) vezetőinek nyilatkozataiból az derült ki, hogy az öt tudós egy „kisméretű, radioaktív hasadóanyagokat használó energiaforrás” tesztelésekor halt meg. A szerencsétlenül járt szakértők ennek a központnak az állományában dolgoztak.

Valentyin Kosztyikov, a RFJaC-VNIIEF igazgatója azt mondta, hogy az incidens egy új fegyver tesztelésekor történt, és „tragikus események láncolatának eredményeként”, „előre nem látható forgatókönyv” szerint következett be. Azt mondta, a szakemberek a történtek előzetes elemzése szerint „azért küzdöttek, hogy irányítsák az eseményeket, de ez sajnos nem sikerült nekik”. Közölte, hogy Arhangelszk megyében állami bizottság vizsgálja a katasztrófa körülményeit.

Vjacseszlav Szolovjov, a központ tudományos vezetője azt mondta, a szarovi nukleáris központ tudományos programjában végzi a fejlesztéseket a védelmi minisztériumnak. „Az egyik irány a kisméterű energiaforrások kifejlesztése radioaktív hasadóanyagok felhasználásával” – mondta Szolovjov. Ilyen kutatások nemcsak Oroszországban folynak, és amerikai tudósok tavaly kipróbáltak „egy néhány kilowattos, kisméretű nukleáris reaktort” – mondta.

A Fontanka szentpétervári hírportált a Roszatom később arról tájékoztatta, hogy a Fehér-tengeren egy „nukleáris elemmel”, nem pedig egy „reaktorral” folyt kísérlet.

Az orosz sajtóban megjelent értesülések szerint a baleset helyszínének körzetében, a Fehér-tengeren nukleáris tengeralattjárók szoktak rakétát tesztelni. A katonai tárca nem közölte, pontosan mi történt, a New York Times az amerikai hírszerzésre hivatkozva azt írta, a robbanás a Burevesztnyik (Viharmadár) nukleáris hajtóművel felszerelt manőverező robotrepülőgép tesztelésekor történhetett. Ez egyike azoknak az új hiperszonikus fegyvereknek, amik fejlesztéséről Vlagyimir Putyin orosz elnök tavaly március 1-én tett bejelentést.

Rakétateszt Szeverodvinszknél 2017, augusztus 18-án.
photo_camera Rakétateszt Szeverodvinszknél 2017, augusztus 18-án. Illusztráció: Szputnyik

A Kommerszant tavaly júliusban azt írta, hogy a szarovi nukleáris központ, a jekatyerinburgi Novator fejlesztőiroda korlátlan hatótávolságú interkontinentális rakéta fejlesztésén dolgozik. De az orosz védelmi tárca közölte, hogy „tökéletesített konstrukciójú szárnyas rakéták kísérleti példányainak repülési tesztjére készül”.

A Roszatom csütörtöki közleménye szerint egy tengeri platformon elvégzett fegyverkísérlet közben történt a robbanás Arhangelszk megyében, Szeverodviszk várostól kb. 40 km-re, Nyonoksza község közelében. Az atomenergetikai vállalat 5, az orosz védelmi minisztérium 2 alkalmazottjának haláláról tett bejelentést. A Roszatom emellett további 3, a katonai tárca pedig további 6 ember sérüléséről adott tájékoztatást. Sajtóhírek szerint 12 embert vittek kórházba.

A Roszatom vasárnap kiadott tájékoztatása szerint az elhalálozott szakemberek a „rakéta részét képező radioizotóp energiaforrással kapcsolatos tevékenységet folytattak” a detonáció idején, és az a Fehér-tengerbe vetette őket.

A védelmi minisztérium a TASZSZ hírügynökségnek azt az információt adta, hogy a Roszatom szakemberei egy folyékony üzemanyagú reaktív hajtóművön dolgoztak, és a gyulladás pillanatában az izotóp energiaforrásokat ellenőrizték.

Az orosz védelmi minisztérium a csütörtöki incidens után közölte: káros anyag nem került a légkörbe, és a sugárzás normális. A baleset helyszínétől 30 km-re lévő, 185 ezres Szeverodvinszk polgármesteri hivatala viszont arról adott ki tájékoztatást, hogy a településen a háttérsugárzás szintje rövid időre megnőtt, de az később visszaállt a normális szintre.

Kosztyikov szerint Szeverodviszkben egy órára duplájára nőtt a háttérsugárzás, de maradandó nukleáris szennyeződésnek nem találták nyomát a szakemberek. A baleset körzetét a Fehér-tengeren szeptember 10-ig lezárták hajózás elől.

A szerencsétlenül járt nukleáris szakemberek hétfői temetésén több ezren vettek részt Szarovban, a Moszkvától kb. 400 km-re keletre lévő zárt városban, ahol Oroszország legfontosabb katonai célú nukleáris kutatásait végzik. A Kreml közlése szerint a tudósok posztumusz állami kitüntetésben részesülnek. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.