„Olyan bélyeg lett a közmédiában dolgozni, mint amikor lecigányoznak”

  • Balogh Krisztina gyerekkori álma volt, hogy a közmédia riportere legyen. 
  • A kormány köreiben az egyik legígéretesebb fiatal roma értelmiségiként tartották számon. 
  • Hatalmas csalódásként élte meg az MTVA-nal töltött szűk három évet. Testközelből tapasztalta meg, hogyan készül a politikai célú propaganda.
  • Nem akarta tovább viselni a stigmát, hogy „hírhamisító”. 
  • Balogh Krisztina most Ausztriában dolgozik felszolgálóként. Skype-on adott interjút a 444-nek. 

Balogh Krisztina egy ukrán határmenti szabolcsi faluban, az alig néhány százfős Nagyaron született 1993-ban. Egészen kis kora óta tudatosan készült a televíziós pályára. Esténként szüleivel a híradót nézte, mert az álma az volt, hogy igazi riporterként helyszíni tudósításokat készíthessen. 

„Egy rendszert építettem fel a fejemben: először meg kell tanulnom újságot írni, beszélni, viselkedni, majd azt követően szerepelhetek képernyőn” 

- emlékezett vissza másfél évvel ezelőtt, a Református Cigánymisszió honlapjának adott interjújában. 

Balogh Krisztina nem csak a fejében építette fel ezt a rendszert, de 23 éves korára - 2016 tavaszán - megvalósította az álmát, és a közmédia riportere lett. 

2018 decemberében aztán felmondott: elege lett a kézzel irányított propagandából, az erőszakos és hazug migránsozásból, és abból, hogy a tévében nyoma sincs a közszolgálatnak.

Az utolsó cseppet az MTVA-székháznál történt incidens jelentette. Varju László, a Demokratikus Koalíció politikusa a szemébe vágta, hogy hírhamisító; úgy érezte, ismerősei körében is egyre inkább elszigetelődik. A bélyeg, amit közmédiás riporterként viselnie kellett, a legrosszabb gyerekkori emlékeit hozta felszínre benne: 

„Az utolsó időszakban olyannyira kiközösítve éreztem magamat MTVA-riporterként, mint amikor kisiskolásként lecigányoztak. Másoknak tulajdonított rossz tettek miatt rám sütöttek egy bélyeget. Meg akartam ettől szabadulni.”

Alulról kezdte

Miután Fehérgyarmaton leérettségizett, Balogh Krisztina a Corvinus kommunikáció és médiaszakát célozta meg; végül az ELTE magyar szakára vették fel. Már az egyetemi évek alatt keresni kezdte azokat szakmai közösségeket és műhelyeket, ahol tanulhat és kapcsolatokat építhet. 

A Jezsuita Roma Szakkollégium lakójaként ismerkedett meg Balog Zoltán akkori emberi erőforrás-miniszterrel, aki később is egyengette újtát, és aki elmondása szerint szívén viselte a fiatal diplomás romák ügyét. Gyakornokként előbb a Femcaféra gyártott könnyedebb anyagokat, 2014 végén pedig a mandiner.hu-nál kapott diákmunkát, ahol már kipróbálhatta magát közéleti témákban is.  

Magyarországon nagyjából minden századik romának van csak felsőfokú végzettsége, ezért a keresztény-roma szakkollégiumi hálózatnak, és az ahhoz hasonló, lakhatást és ösztöndíjat biztosítani képes programoknak nagy jelentősége van. Balogh Krisztina még csak 21 éves volt, de már elnyerte a Matthias Corvinus Collegium és a Cook Communications közös újságíró ösztöndíját (a Komáromy Gábor-ösztöndíjat), és gyakornokként kipróbálhatta magát a kölni Westdeutscher Rundfunknál is. 

A Mandinerhez már kifejezetten azért hívták, hogy roma ügyekről írjon. Részt vett a Református Cigánymisszió programjában, és az Indexen is jelent meg cikke örökbefogadásra váró cigány gyerekekről. Kormányzati körökben is felfigyeltek a két idegen nyelvet beszélő Balogh Krisztinára, akinek nem „csak” diplomája, de egyre értékesebb közéleti kapcsolatrendszere is volt.

„A Mandinernél nem alkalmazhattak tovább diákmunkásként; ekkor jött az EMMI megkeresése: a családügyért felelős államtitkárságon kaptam titkári munkát. Albérletet és számlákat kellett fizetnem, ezért beleálltam, de nem az én világom volt a határidőnaplózás és beszédírás, úgyhogy néhány hónap után visszatértem a Református Cigánymisszióhoz. Akkor érkezett a nagy lehetőség.”

A Kapcsolódj be a közvetítésbe! az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alap programja, aminek célja, hogy hátrányos helyzetű/roma fiatalok ismeretet szerezzenek a média világában, „hozzájárulva ezzel a fiatal, leendő roma értelmiségi személyes és szakmai fejlődéséhez, az identitásuk megerősítéséhez”. 

A program lényege lehetőséget adni ambíciózus romáknak, hogy tanulhassanak, tapasztalhassanak és alkothassanak a médiában. Hatan indultak el, végül közülük ketten kapaszkodtak meg az MTVA-nál. Balogh Krisztina 2016 tavaszán, gyakornokként, az M1-hez került. 

Beszivárgott a politika

Balogh KrisztinaFotó: Vargosz

A közmédia 2015-ben, épp alig valamivel az őszi menekültválság előtt esett át egy ráncfelvarráson. Nem sokkal korábban vált le az M1 a többi csatornáról, és kezdett hírcsatornaként működni. Nagyjából ezzel egy ütemben - 2015 végével - a tévé gyakorlatilag 24 órában kezdett közvetíteni a menekültválságról.  

„A híradók végére időzített, kedves, levezető anyagokat gyártottam, elsősorban szociális vagy kulturális témában. Kis színes, és klasszikusabb lakossági hangulatú témák tartoztak hozzám. Kerültem a politikát, de egy idő után az az én riportjaimba is beszivárgott” - meséli az első hónapok, és az első év tapasztalatáról. Elsősorban fesztiválokról és az EMMI által propagált eseményekről tudósított. 

Pedig Balogh Krisztinát nagyon is foglalkoztatta a menekültkérdés: 2015 őszén még derűs hangulatú fotóriportban számolt be a Keleti pályaudvar előtt közösen játszadozó krisnásokról és afgán kisgyerekekről a Mandiner oldalán. 

A tévénél viszont az első pár hónap után világossá vált számára, hogy ebben a témában szigorú politikai elvárások mentén zajlik a szerkesztés. Ezért inkább kerülte a politikai témájú anyagokat, különösen a migránsokról szóló riportokat, de idővel a politika így is beszivárgott a nem szorosan közéleti riportok világába is. 

„A könyvhétről forgattam, és nyilvánvalóvá tették számomra, hogy baloldali vagy liberális beállítottságú írókat nem szabad megszólítanom. Ott tanakodtunk Péterfy Gergellyel, a szervezővel, hogy vajon ki az, aki beleférhet, ki nem” 

- mesélte egyik első cenzúra közeli élményéről Balog Krisztina. 

Egy másik alkalommal az állami lombikprogramról forgattak riportot. Akkor azt a feladatot kapta, találjon olyasvalakit, aki érintett lehet. Talált is, de az illetőről a szerkesztő letiltotta azzal, hogy "egy ismert baloldali ember rokona". 

„A lombikprogramban számos ismert ember részt vett, nálunk nem szólalhatott meg egy  RTL-es, vagy egy ellenzéki beállítottságú hiresség. Lesújtó volt megélni, hogy egy ilyen megrázó kérdésben, ahol emberi életekről, családalapításról esik szó, szempont lehet, hogy ki milyen politikai beállítottságú.”

Az ilyen közvetetten cenzúrázott esetek elmondása szerint az idő előrehaladtával egyre sűrűbbek voltak. A migránskérdés eszkalálódásával aztán a propaganda elérte a kulturális-, és életmódriportokat is: 

„Egy alkalommal azzal bíztak meg, keressek adatokat arról, hogy milyen rémes új betegségeket hoznak be a migránsok Európába. Nagyon ritkák voltak az ilyen esetek, nagyon alacsony számú esetről találtam csak számadatot, de addig kellett kutakodnom, amíg egy <szakértő> el nem mondta, hogy mennyire veszélyes ez a sok afrikai és arab ember.”

Mire Balogh Krisztina beletanult a riporteri munkába, már kialakultak azok az íratlan normák, amik mentén a politikai riportereknek dolgozniuk kellett. Szem- és fültanúja volt, ahogy a riportereket instruálják, adott politikai témában kinél és mire kell rákérdezni, és hogy milyen formában provokálják az ellenzéki politikusokat. 

Elvárás volt, hogy az ellenzék legyen nevetséges

Az újonnan munkába álló riporterek néhány hét után instrukció nélkül is tudták, kiket nem szabad megkérdezni, és hogy ki számít képernyő-kompatibilisnek. A hírigazgató Németh Zsolt, (akit a szakmában csak „Pitbullként” emlegetnek) jelentékenyebb anyagok esetében maga is leült egy-egy riporterrel, hogy elmagyarázza, pontosan mit szeretne hallani az adott blokkban az interjúalanyok szájából, de az utasítások jellemzően a szerkesztőkön illetve emailen keresztül jutottak el a riporterekhez. 

Házon belül nyílt titoknak számít, hogy a kormányzati kommunikációt felügyelő államtitkárságáról küldik meg a használandó paneleket és témákat a szerkesztőségbe. „A baloldali politikusokat érintő blokkokban az elvárás az volt, hogy minél több szituációban állítsuk be nevetségesnek őket. Nekem alapvetően nem politikával kellett foglalkoznom, más viszont nem volt ilyen szerencsés. Akadt, aki szándékosan beemelt a riportjába olyan elemeket, amikről pontosan tudta, hogy ki fogják vágni onnét - csak azért, hogy így nyugtassa lelkiismeretét. A többség nem tud azonosulni a szerkesztési gyakorlattal, de megélhetés miatt kénytelen vállalni a kompromisszumokat."

Bejelentkezés a SzigetrőlFotó: M1 / youtube

„Hatalmas csalódás volt az a munkamorál, amivel találkoztam. Az volt az álmom, hogy eljussak idáig, és annál kijózanítóbb volt, amivel szembesülnöm kellett.”

Hiába nem neki kellett gyártania a sorosozó anyagokat, a miliő, a rendszer politika által diktált gépies működése kiüresítette a munkát. 

„Olyan őrült nagy felelősség nem volt rajtam, mert többnyire fesztiválokról és gyerekprogramokról csináltam anyagokat. De így is kamerába kellett mondanom, hogy mekkora a gyerekvállalási kedv, és meg milyen jó a CSOK, miközben Szabolcsban saját szememmel láttam, hogy aki tényleg rászorul, képtelen felvenni a támogatást. Másik nap szárnyaló keresetekről és világszínvonalú fejlesztésekről beszéltem, miközben a környékünkön mindenki minimálbéren nyomorog, a vonat pedig 20-szal vánszorog Szabolcstól Békésig.”

A 2018-as év során már hosszabban foglalkoztatta a felmondás gondolata, de a végső lökést a téli események adták meg. December 16-án este egy Kossuth téri tüntetés után több ellenzéki politikus is megpróbált bejutni az MTVA Kunigunda úti székházába, hogy beolvassák követeléseiket. Másnap, amikor az ott töltött éjszakát követően Hadházy Ákos független képviselő a stúdió felé vette az irányt, Balogh Krisztina is épp a newsroomban dolgozott. 

„Szabályosan bezártak bennünket a newsroomba. A szerkesztő üvöltözött, hogy senki nem mehet ki. Mindhárom ajtót elreteszelték, nehogy bejöjjenek a politikusok. Konkrétan pisilni se mehettünk ki. Fojtogató érzés volt. Engem addig apám se, anyám se zárt be soha sehova, nemhogy egy <felelős szerkesztőnek> nevezett személy. Akkor döntöttem el, hogy ezt velem nem lehet csinálni.”

A tüntetések napjain a helyzet pattanásig feszült, a szerkesztők mégis azt kérték a stábtól, tegyenek úgy, mintha csak egy átlagos nap lenne. A stábautók közül több el sem tudott indulni a riporthelyszínek felé. A tudósítókat úgy kellett kimenekíteni hátsó bejáratokon, hogy meg tudják csinálni az anyagokat az esti adáshoz .

Hírhamisítónak nevezték

„Munkába menet reggel még a telefonomon néztem, ahogy Szél Bernadették előző este kiérkeznek az épülethez, hogy beolvassák pontjaikat élő adásban. A következő pillanatban, ahogy beléptem az épületbe, a DK-s Varju László  az arcomba nyomta kameráját azzal, hogy <itt jön egy hírhamisító>. Nincs mit szégyellnem, szívesen elbeszélgetek bárkivel. Nem nehezteltem rá, tudtam, hogy mások sara miatt kapom az egészet, de nem volt jó érzés.”

A leginkább lesújtó annak megélése volt, folytatta, ahogy az MTVA-s munka egyfajta stigmává változott. Mintha két tűz közé került volna: kollégái „semmirekellőként és munkakerülőként” beszéltek a székház előtt tüntetőkről, akik közt több barátja is volt. A barátok viszont egyre kevésbé tudták elfogadni, hogy közösséget vállal a közmédiával. 

„Olyan érzés volt, mint amikor kisgyerekként lecigányoztak. Akkor nem értettem, miért baj, ha az ember cigány. Aztán rá kellett jönnöm, hogy olyan embereknek tulajdonított bűnökkel azonosítottak, akiket nem is ismerek, és akikhez nincs közöm. Amikor ez a botrány kitört, hasonló érzés kerített hatalmába, mint amikor az iskolában megkaptam a bélyeget. A barátaim tiszteletben tartották a munkámat, mégis azt kellett éreznem, kínos ezzel közösséget vállalnom. Mindenki hírhamisító lett, aki az MTVA-ban dolgozott. Megint nem én voltam rossz, nem csináltam rosszat, és mégis azt kellett éreznem, hogy én is <olyan> vagyok.”

Az MTVA-ban a botrány után még napokig bizonytalan volt a hangulat. Nem érkezett egyértelmű jelzés a politika részéről, hogy miként kezeljék a helyzetet; persze az ellenzékiek színészkedésén élcelődtek, de  a nagypolitika „formálisan” nem állt ki a közmédia mellett - egészen a februári évértékelő beszédig, amiben Orbán Viktor maga is nevetség tárgyává igyekezett tenni az épületből kirángatott ellenzékieket. De akkorra Balogh Krisztina már felmondott. 

Kellett ehhez egy magánéleti lökés, és egy külföldi lehetőség is, de nem ez volt a fő motiváció:

„Nem akartam az adófizetők pénzén csinálni tovább. Nem éreztem fairnek velük szemben.”

Az utolsó cégnél töltött percei is meghitt hangulatban teltek: „Az ember, aki aláírta a felmondólevelemet, meg se köszönte a munkámat.” Ránézett, és azt kérdezte: 

„Megfutamodsz?”

Barátjával előbb a Kanári-szigetekre utaztak, és néhány hétig önkéntes munkát végeztek. Utána Ausztriában, a vendéglátóiparban helyezkedtek el. Ez lett a gyerekkori álomból. 

Nem zárja ki, hogy visszatér a médiába, vagy Magyarországra, de egyelőre nem ez foglalkoztatja. Balogh Krisztina tisztában van vele: azzal, hogy nyíltan beszél az MTVA belviszonyairól, nem könnyíti meg későbbi helyzetét. Mégis, így tartja helyénvalónak: a közszolgálat és a közmédiában dolgozó tisztességes kollégák miatt is. 

„Sokan felmondtak hozzám hasonlóan, másokat a kapcsolataik tartanak benn, van aki hisz abban, ami ott zajlik, és kifejezetten élvezi a munkát. De a többségnek nincs választása. Őket a megélhetés tartja az MTVA-nál, és egyszerűen csak kénytelenek arcukat adni a propagandához. A rendszer igazi működtetői sosem látszanak a képernyőn.”

A címlapon és a cím felett látható képet Vargosz készítette. 

Filmünk arról, hogyan jutott idáig a közmédia: