Elégedetten szállt le egy szamár és egy kecske a MÁV járatáról

közlekedés
2019 augusztus 20., 18:14

Bár bizonyos vonalakon összeomlott a menetrend, mégis akadtak kedden elégedett utasai a Magyar Államvasutaknak. A MÁV is megosztotta az oldalán azokat a képeken, amiken egy málhás szamár és egy kecske utazik az egyik járaton.  

link Forrás

Az állatok gazdája a Facebookon azt írta, hogy késésben voltak a jószágokkal, és két megállóra felengedték őket a vonatra. Ugyanakkor a pontos koordinátákat a rajtunk segítő dolgozók védelme érdekében inkább nem közölték. A MÁV is megjegyezte, hogy az ilyen méretű állatok szállítása egyébként nem megengedett.

link Forrás

Egy olvasónk jelezte, hogy mielőtt felszálltak  főirányító külön krízis sms-ben figyelmeztette a kalauzokat, hogy „egy lány kecskét és a fiú szamarat akar kb. 2 megállóra szállítani magával”. Megjegyezték azt is, hogy egy korábbi járatra már megpróbáltak felszállni.