Kozák Danuta kibökte, hogy a férje, egyben edzője, a futam előtt nem mérte le a kajakjukat

sport
2019 augusztus 23., 07:57
comments 281

Megoldódni látszik a szegedi kajak-kenu-vébé magyar szempontból igen kínos rejtélye. 

Az egész világbajnokság egyik legnagyobb aranyesélyesét, a Kárász-Kozák női kajakpáros a megnyert csütörtöki előfutamuk után zárták ki a versenyből, mert a futam utáni mérlegelésen a hajójuk több, mint 80 dekával könnyebbnek bizonyult a limitnél.

Az ügy első ránézésre nem tűnt bonyolultnak, hiszen mindössze egy tárgyat kellett volna futam előtt lemérni, ami kizárásos alapon nem történt meg, hiszen ellenkező esetben azonnal kiderült volna, hogy a kajak jóval könnyebb a megengedettnél. Az is tudható volt, hogy ez a mérés nem a versenyzők, hanem az edzőjük feladata. Az érintettek mégis megmagyázhatatlan esetről és rejtélyről beszéltek. 


Hüttner Csaba szövetségi kapitány az eset utáni első nyilatkozatában azért már tett egy burkolt, de félre nem érthető utalást. Miután elmondta, hogy a párost edző Somogyi Béla a futam előtt napon és a futam napján is lecsekkolta a hajó súlyát, még egyszer viszatért a témára azzal, hogy

"(...) nem is gondolom, hogy nem csekkolta le, mert nagyon precízen meg szokta csinálni ezeket a műveleteket Béla futam előtt és mindig rendbe szokott lenni."

Ez a mondat mégis mintha éppen arra utalna, hogy igenis gondolta, de legalábbis felmerült benne, hogy Somogyi nem csekkolta le. Hiszen különben szóba sem hozta volna ezt. És mert más megoldás józanul nem is képzelhető el.

A folytatás pedig egyértelműen ezt az értelmezést erősítette, Hüttner ugyanis azt tette hozzá, hogy

"(...) nem is tudom fölfogni, hogy mi történhetett, mert 80 deka azt nem lehet elnézni (...) igazából nem találok rá magyarázatot jelen pillanatban."

Márpedig ha nem lehet elnézni, akkor kizáros alapon az a megoldás marad, hogy az illetékes egyszerűen nem ellenőrizte.

Aztán Hüttner után egy nappal, vagyis ma, pénteken maga az egyik közvetlen érintett, Kozák Danuta is megnyilatkozott a témában, a Nemzeti Sport kamerája előtt, a kajak egyes 500 méteres előfutamát követően.

A 16-szoros világ- és 5-szörös olimpiai bajnok versenyző érezhető zavarban, a mondatot kicsit ledarálva, de azért jól érthetően kimondta:

"Az edzőm, a párom mérlegeli a hajót. Kétszer is le lett mérve, tegnapelőtt meg tegnap. A rajt előtti mérlegelés az el lett múlasztva, úgyhogy ezt elrontottuk."

link Forrás

A zavara nem meglepő, hiszen mint mondta, a mérlegelésért felelős Somogyi edző egyben a férje is. 

Kozák szavaiból tehát az derül ki, hogy az ellenőrzésért felelős Somogyi Béla a hajót szerdán és csütörtökön is lemérte egyszer-egyszer - vagyis ebben Hüttner szövetségi kapitány is igazat mondott csütörtökön - de a futam előtti utolsó, ellenőrző mérlegelést eszerint kihagyta. 

A baki miatt a világbajnoki aranyérem ugrott ugyan, az olimpiai kvalifikáció viszont nem úszott el biztosan. Kajak-kenuban ugyanis nem konkrét számokban szereznek kvótát, hanem úgy néz ki a rendszer, hogy Magyarország maximálisan hat helyet nyerhet el, hogy utána saját maga döntse el, hogy a megszerzett kvótamennyiséget mely számokban használja fel. Ha meglesz a hat hely, elvileg a női kajakpáros is olimpiai induló lehet.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.