Összeállították a Hubble utódját, a James Webb űrteleszkópot

TUDOMÁNY
2019 augusztus 29., 19:09
comments 178

A mérnökök sikeresen illesztették össze a teleszkóp két felét, a Northrop Grumman cégnek a kaliforniai Rodendo Beachen lévő üzemében - közölte az amerikai űrkutatási hivatal csütörtökön.

Amikor eléri a világűrt, a NASA legnagyobb hatékonyságú és legösszetettebb űrteleszkópja infravörös fény segítségével fedezi fel a kozmoszt, a Naprendszeren belüli bolygókat és holdakat, a legősibb és a legtávolabbi galaxisokat. 

A James Webb két felét mechanikusan összeillesztették, a következő lépés az elektronikus kapcsolat biztosítása, majd ezek tesztelése - olvasható a NASA honlapján.

Bill Ochs, a NASA Goddard Űrközpontjának Webb-projektmenedzsere elmondta, a teleszkóp összeállítása hatalmas eredmény az egész csapat számára. 

"Ez a mérföldkő szimbolizálja több ezer elhivatott személy több mint 20 éven át tartó munkáját a NASA-nál, az Európai Űrügynökségnél, a Kanadai Űrügynökségnél, a Northrop Grummannél és ipari és tudományos partnereink többi tagjánál" - fogalmazott. 

A következőkben a bonyolult, öt rétegű napernyőt fogják tesztelni, amelynek feladata, hogy hidegen tartsa a James Webb tükreit és tudományos műszereit azáltal, hogy blokkolja a Földről, a Holdról és a Napról érkező infravörös fényt. A misszió sikeréhez elengedhetetlen, hogy a napernyő a megfelelő formára kibontható legyen.

"Izgalmas látni, ahogy a Webb részei most először állnak össze egyetlen obszervatóriummá" - mondta Gregory Robinson, a Webb programigazgatója, a NASA washingtoni központjának munkatársa. 

"A mérnökcsapat hatalmas lépést tett előre, és hamarosan láthatjuk fantasztikus univerzumunk hihetetlen új látképét" - tette hozzá.

A teleszkóp mindkét fő alkotóelemét egyenként tesztelték minden olyan körülményre, környezetre, amellyel útja során találkozhat. A tervek szerint 2021-ben indítják útnak.

link Forrás

Az infravörös tartományban működő James Webb "szeme" képes lesz áthatolni a kozmikus poron és távoli égitestek igen halovány jelzéseit észlelni. Fénygyűjtő rendszerének 70-szer nagyobb a kapacitása, mint a Hubble űrteleszkópé.

A NASA első igazgatójáról, James Webbről elnevezett űrtávcső a Földtől mintegy másfél millió kilométerről, a Föld-Nap rendszer L2 Lagrande-pontjából fogja megfigyelni a Naprendszer objektumait és mintegy 5-10 éven keresztül készít korábban elérhetetlen érzékenységű és felbontású felvételeket. Teljesítménye százszor nagyobb lesz, mint a Hubble űrteleszkópé, így a nagy tükörátmérőjének és az infravörös tartományban végzett megfigyeléseinek köszönhetően a világegyetem hőskorába kalauzol el. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.