A zalaegerszegi kórház felmondott szívsebésze sem tudja, hogy elindult-e a belső vizsgálat, amit egy műtétre váró beteg halála miatt kezdeményezett

Egészségügy
2019 augusztus 31., 18:00

Reagált a Zala Megyei Szent Rafael Kórház szívsebészeinek levelére a szívsebészeti osztály nemrég felmondott vezetője.  Alotti Nasri azért mondott fel, mert miután júniusi szabadsága idején bekerült az osztályra egy sürgős szívműtétet igénylő beteg, aki „indokolatlan egy hét tartózkodás után, műtétre várva meghalt". Az eset komoly lelki válságot okozott neki, mivel a munkatársai nem adtak neki meggyőző válaszokat az esetről, valamint szerinte a szívsebészeti osztályt személyi és tárgyi hiányosságok sújtják, amelyek egyre fokozzák a belső feszültségeket. 

Erre a távozása után a kórház szívsebészei egy nyílt levélben az üzenték neki, hogy  egy emberként elítélik az osztály belügyeinek bármilyen módon történő kiteregetését, mert szerintük a szakmájuk olyan speciális miliő, amit külső szemlélő ilyen nyilatkozatokon keresztül nem láthat át, nem érthet meg.

Alotti Nasri most az RTL Klub Híradójának azt mondta, hogy az ő levele senkit sem nevesített, és nem is szól az osztály belső ügyeiről. Csak úgy érezte, tartozik a betegeinek annyival, hogy megindokolja, miért távozik az osztályról. 

Egyébként azt még nem tudja, hogy elindult-e az a belső vizsgálat, amit a haláleset miatt kezdeményezett. Erre kérdésre a kórház a csatornának sem válaszolt.