A vatikáni liftben rekedt a pápa, tűzoltók szabadították ki

külföld
2019 szeptember 01., 09:23
comments 98

Késve kezdődött Ferenc pápa vasárnapi imádsága. Az egyházfő bocsánatot is kért a csúszás miatt, majd mosolyogva maga árulta el, hogy a liftbe ragadt valamilyen elektromos hiba miatt.

photo_camera Fotó: TIZIANA FABI/AFP

25 perc után szabadították ki a tűzoltók, akiknek nagy tapsot kért a Szent Péter téren összegyűlt tömegtől - írja a Reuters.

Ferenc ezután arról beszélt, hogy az emberek egoizmusa és érdekhajhászása a teremtett világot, amely eredetileg az emberek közti találkozás és kölcsönös megosztás helyszíne volt, „ellenségesség és harcok színterévé” tette.

A pápa úgy fogalmazott, hogy „az Isten teremtette közös jóban” az ember csak a kizsákmányolás lehetőségét látta meg. Kiemelte: a környezetpusztítás az utóbbi évtizedekben felgyorsult, és nehéz próbára teszi az emberiség "sérülékenyebb" részét. A jégréteg olvadása, a vízhiány, a vízgyűjtő területek gondozatlansága, az óceánokban úszó jelentős mennyiségű műanyag és mikroműanyag „megerősítik, hogy a beavatkozást nem lehet tovább halasztani".

„Klímaválságot teremtettünk, amely súlyosan fenyegeti a természetet és az életet, beleértve a miénket is” – mondta.

Ferenc pápa 3 „receptet” vázolt fel, amelyek közt az elsőben imára szólít fel a természettel való szorosabb kapcsolatnak, a természet meghallgatásának érdekében.

A katolikus egyházfő életstílusváltást sürget a hétköznapi táplálkozás, fogyasztás, közlekedés, víz- és energiahasználat, valamint más fogyasztási cikkek terén. "Túl sokan uraljuk a teremtett világot! Változtassunk, életvitelünk legyen egyszerűbb és tisztelettudóbb!" - szorgalmazta a katolikus egyházfő. A pápa a fosszilis tüzelőanyagoktól való függőség "gyors és határozott" megszüntetését sürgette, tiszta és fenntartható energiaforrásokra való átállással. 

Üzenete utolsó részében Ferenc pápa "prófétákhoz" illő cselekvésre szólított fel. Hangsúlyozta, hogy a környezet védelme érdekében egyre több fiatal emeli fel szavát az egész világon, és bátor döntéseket akarnak. "Csalódottak a túl sok be nem váltott ígéret, a vállalt, de részérdekek és előnyök miatt elhanyagolt kötelezettségek miatt" - írta a pápa. Hozzátette, hogy a fiatalok arra emlékeztetnek, hogy a Föld nem "elkótyavetyélendő", hanem olyan örökség, amelyet át kell adni a következő generációnak is.

„A fiataloknak igazi válaszokat kell adni, nem üres szavakat, tényeket, nem illúziókat” – vélte Ferenc pápa, hozzátéve, hogy bolygónkat az élet és nem a halál felé kell vezetni. 

Az ENSZ szeptember 23-án kezdődő klímacsúcsára emlékeztetve Ferenc pápa arra kérte a kormányokat, bizonyítsák, hogy megvan a politikai akarat a korábbi párizsi klímakonferencián vállalt célok teljesítésére. A környezetvédelem lesz a témája az Amazonas térségének püspökei – a Vatikánban október 6. és 27. között tartandó – találkozójának is. 

A teremtett világ védelmének imanapját Ferenc pápa 2015-ben vezette be, és a katolikus egyház minden évben szeptember elsején tartja meg. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.