A pszichológia most szembesül azzal, hogy a környezetünk pusztulása is elindíthatja bennünk a gyászt

Ahogy egyre aggasztóbb elemzések érkeznek a klímaváltozás üteméről, és egymást követik a természeti katasztrófák a világban, egyre többeknél okoz szorongásos tüneteket a jelenség, mivel úgy érzik, egyedül tehetetlenek a közelgő katasztrófával szemben, a világ vezetői pedig nem veszik elég komolyan a problémát. Az Amerikai Pszichológiai Társaság már két éve felhívta a figyelmet, hogy a klímaváltozás a mentális egészségünket is fenyegeti, mivel a természeti katasztrófák szorongást, depressziót és poszttraumás stressz szindrómát okozhatnak, valamint egy 69 oldalas útmutatót is kiadtak a probléma kezeléséhez.

A klímaszorongás volt a témája a WWF Magyarország csütörtök esti rendezvényének is, ahol Dr. Kőváry Zoltán klinikai szakpszichológus arról beszélt, hogy nem rokonszenvesek számára azok a megközelítések, amelyek kórképként azonosítják a klímaszorongást, mivel szerinte ez egy teljesen érthető és normális emberi reakció arra, ami a világunkkal történik. Inkább az a problémás, aki nem szorong a klímahelyzet miatt, és azokat viselkedési mintákat kellene besorolni a diagnosztikus rendszerekbe, amik miatt mások szorongást éreznek. 

Gyászszertartással búcsúznak el egy gleccsertől SvájcbanFotó: FABRICE COFFRINI/AFP

Ugyanakkor a klímaszorongás szembesíthet bennünket azzal, hogy ki kell alakítanunk egy sajátos, új és igazságosabb viszonyt a természeti környezettel, amit eddig nem tettünk meg, mivel azt gondoltuk, hogy a természet csak azért van, hogy kielégítse a szükségleteinket. De Kőváry szerint nem csak azért kell megvédeni a természetet, hogy nekünk vagy az unokáinknak jó legyen, hanem hogy az önmagában is létezhessen, hiszen a növényeknek, az állatoknak és a tájaknak ugyanolyan joguk van ezen a Földön létezni, mint nekünk. 

Ugyanakkor a klímaszorongás, a klímagyász vagy a klímadepresszió nem pontosan ugyanazt jelentik. 

  • Szorongást akkor érzünk, a szembesülünk azzal, hogy valamit el fogunk veszteni vagy olyasmit kell átélnünk, amitől félünk.
  • A gyász az az állapot, amikor már elvesztettünk valamit, ami gyászmunkát von maga után. Ezt eddig személyek elvesztésével kapcsolatban alkalmazták, de a pszichológia csak most szembesül azzal, hogy ezt természeti jelenségek is kiválthatják.
  • A depresszió pedig az az állapot, amikor valamilyen ok miatt ez a gyászmunkát nem tudjuk megfelelően elvégezni: elakad, túlzottá válik vagy nem jelenik meg. 

Majd terápiás jelleggel a beszélgetés résztvevői sorra elmondták, mik voltak azok a természeti veszteségek, amik szorongást váltottak ki belőlük. Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója a Tétényi-fennsík pusztulását idézte fel, ami hiába tartozott az ország legszebb ősgyepei közé, mégis beépíthető övezetbe sorolták, majd teljesen értelmetlenül feltúrták a területet, de házakat mégsem építettek rá,

mivel az egész projekt csak ingatlanspekulációs céllal indult el.

És pont az ilyen élmények váltják ki a gyászfolyamatot, hiszen természetvédőként mindent megpróbáltak a projekt megakadályozására, mégsem sikerült. Sipos a hasonló élményeket úgy próbálja átfordítani magában, hogy mostantól nincs megállás, és még keményebben kell dolgozni a természetvédelem érdekében. 

Tagadás

A klímakérdés olyan mélyen érint bennünket, hogy nagyon nehéz nem gondolni rá, ugyanakkor a klímaszorongó emberek mellett nagyon sokan vannak, akik inkább durva hárítással reagálnak. Ezzel kapcsolatban pedig megjelennek az olyan régóta ismert pszichológiai jelenségek, mint a tagadás, bagatellizálás és a bűnbak keresés. Kőváry szerint ezeknek lehetnek egyéni vagy politikai okai is. És ha még értelmi szinten el is fogadják, hogy milyen problémákat okoz a klímaváltozás, érzelmi szinten már nem látják be. Pedig éppen az utóbbi indítaná be a feldolgozás folyamatát, ami mindig szenvedéssel kezdődik.

A pszichológus a tagadást részben azzal magyarázta, hogy mivel „civilizáció elindult egy erózió irányába”, nincs mivel feldolgozni a súlyos egzisztenciális szorongásokat, mivel az olyan eszközök, mint a művészet, a vallás vagy a tudomány, amikkel az elmúlt évszázadokban féken tudtuk tartani a halálfélelmünket, már nem működnek. „Ilyen szempontból nem meglepő, hogy vannak, akik egy ilyen súlyos állításra tagadással reagálnak, nem akarnak szembesülni azzal, hogy itt egy szenvedésekkel teli állapot következik, és nagyon kemény munkával lehet egyáltalán kezdeni valamit ezzel” - összegezte Kőváry. 

Sipos Katalin arról is beszélt, hogy az egyéni felelősség kérdését nem csak úgy kell nézni, hogy vajon van-e értelme annak, ha elzárjuk a csapot, „meg nem vettem júliusban műanyag szatyrot”, mert ha csak a mennyiséget és a számokat nézzük, ezek nem érnek semmit. De annak már sokkal fontosabb hatása lehet, hogy az emberek végre elkezdtek gondolkozni azon, hogyan élhetnénk környezettudatosabban az életünket. És ha sok ember kezd másképpen gondolkozni a környezetvédelemről és a fogyasztásról, az elkezdi átalakítani a társadalmi normákat. Ezután pedig a társadalom környezetvédelmi elvárásokkal kezd tekinteni a saját kormányaik vezetőire, a vállalatok vezetőire, a termékekre és minden másra. A WWF vezetője úgy látja, hogy az utóbbi pár évben a közbeszéd iszonyatos erővel fordult a környezetvédelmi problémák felé, mivel az emberek is érzékenyebbek lettek. Még a magyarok többsége is komoly problémaként tekint a klímaváltozásra. Az Európai Bizottság felmérése szerint két-három év alatt 10-15 százalékot emelkedett ez az arány. A klímaszorongásról egyelőre kevés kézzelfogható adat áll rendelkezésre, de a jelenség itthoni felmérésére hamarosan az ELTE-n el is indul egy kutatás. 

A rendezvény eleve a „hogyan éljük túl, hogy lehet, hogy nem éljük túl?” mottót kapta, amit a közönség soraiból egy kérdés azzal egészített ki, hogy vajon attól félünk-e jobban, hogy mi nem éljük túl a klímakatasztrófát, vagy pedig hogy más fajuk számára is élhetetlenné tesszük a bolygót. De Sipos Katalin szerint ezt nem lehet így szétválasztani, mivel ha az ember elpusztul vagy összeomlik a civilizáció, azzal nagyon sok fajt magunkkal fogunk rántani. Nincs olyan verzió, hogy az ember kihal, de majd minden más faj vidáman tovább él.