Eltemették Mugabét

külföld
2019 szeptember 29., 04:34
comments 22

Végső nyugalomra helyezték a 95 éves korában elhunyt Robert Mugabe volt zimbabwei elnököt Kutama nevű szülőfalujában szombaton.

A szigorú biztonsági intézkedések mellett megtartott temetésen családja, és néhány száz meghívott vendég vett részt. Emmerson Mnangagwa hivatalban lévő elnök azonban távol maradt. Robert Mugabe özvegye, Grace Mugabe ugyanis heves vitába keveredett Mnangagwával a temetés helyét illetően. Az államfő a fővárosban, Hararéban lévő ún. hősök parcellájában, egy fényűző mauzóleumban akarta végső nyugalomra helyezni a leghosszabb ideig hivatalban volt afrikai vezetőt, aki 37 évig állt az ország élén. A hősök parcellája az ország szabadságharcosainak fenntartott emlékhely.

Shuvai Gumbochuma, Grace Mugabe húga szerint a temetés helyét illetően a családnak sikerült elérnie azt, hogy teljesüljön a volt elnök utolsó akarata. Mint mondta, Mugabe elárulva érezte magát, a család ezért nem akarta, hogy állami mauzóleumba kerüljön. Mugabe szeptember 6-án halt meg Szingapúrban, ahol az utóbbi években többször gyógykezelték.

photo_camera Fotó: Wilfred Kajese/Anadolu Agency

Mugabe a brit gyarmati uralom megszűnése, a függetlenség kivívása után lett az ország első elnöke, és azóta vaskézzel irányította a fekete-afrikai államot. Két éve, 2017 novemberében távolították el a hatalomból, katonai puccsal. Az új elnök akkor Emmerson Mnangagwa lett. A diktátor búcsúztatására sem sokan mentek el(via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.