Bronzérmes lett Halász Bence az atlétikai világbajnokságon

sport
2019 október 03., 02:40
comments 19

A kalapácsvető Halász Bence bronzérmet szerzett szerdán a dohai atlétikai világbajnokságon. A tavalyi Európa-bajnokságon harmadik Halász a keddi selejtezőben 76,90 méterrel elsőre megdobta a döntős szintet. A 22 éves nehézatléta a fináléban is jól kezdett, 78,18 méterig repítette a hétkilós kalapácsot, az első sorozat után ezzel a második helyen állt a háromszoros világbajnok lengyel Pawel Fajdek (79,34 m) mögött. Ezen a további kísérletein már nem tudott javítani, de a mögötte lévők közül csak a francia Quentin Bigot tudta megelőzni. 

photo_camera Halász Bence Fotó: Valdrin Xhemaj/MTI/MTVA

"Sok volt az érvénytelen dobásom, de ez talán bocsánatos bűn" - nyilatkozta a verseny után a szombathelyi atléta. "Az első jól sikerült dobás után ugyanis próbáltam kockáztatni, többet kihozni magamból." Az érvénytelen dobások 79-80 méteresek voltak, de nem szomorkodik a bronzérem miatt. 

Az volt a terve, hogy ne egy biztonsági dobással kezdjen, hanem olyannal, amellyel biztosan bekerül a nyolcba: "aztán lehet, hogy túlságosan is megnyugodtam, mint tavaly az Eb-n, pedig talán egyéni csúcsot is tudtam volna dobni".

Halász Bence a felkészüléséről azt mondta, hogy az utolsó két-három hónapban kezdett feljönni. "Talán kicsit későn, de akkor tudtunk olyan munkát végezni, amire lehet alapozni a vb-t" - mondta a mezőny legfiatalabb kalapácsvetője, aki jövőre a tokiói olimpián, majd a párizsi Eb-n is szeretne bizonyítani. Az olimpiai szintet júniusban 78,27 méterrel teljesítette.

Ez a magyar atlétika 14. érme, és a hetedik kalapácsvetésben.

Férfi kalapácsvetés, világbajnok:

  • Pawel Fajdek (Lengyelország) 80,50 m
  • 2. Quentin Bigot (Franciaország) 78,19
  • 3. Halász Bence 78,18

Az olimpiai bajnok Pars Krisztián 73,05 méterrel kiesett a selejtezőben, és összesítésben a 22. helyen zárt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.