Borkai Zsolt: A politikai ellenfeleim mindent elkövettek, hogy polgármesterként felállítsanak

SZEX
2019 október 07., 12:59
comments 2014

Először szólalt meg a szexbotrányba keveredett Borkai Zsolt, aki a Győrplusz TV-ben olvasta fel a nyilatkozatát. Azt mondta:

„A napokban rólam megjelent felvételek több éve készültek, amelyek részben manipuláltak, és részben igen valódiak. Nem vagyok rá büszke, és szeretnék elnézést kérni elsősorban a családomtól. Hibáztam és megbántam. Az utazásomat nem közpénzből finanszíroztam.”

Győr fideszes polgármestere a videóban azt mondja, sosem élt illegális szerekkel (a róla szivárogtató blog ugyanis kokainnal említette együtt), bármilyen ezzel kapcsolatos hír, csakis manipuláció, törvénysértést pedig nem követett el. Azt mondta, büntetőeljárást kezdeményez, és azt állította:

„Az utóbbi időben kiderült, hogy a politikai ellenfeleim több éven keresztül mindent elkövettek, hogy adatokat gyűjtsenek rólam, mindezt tették azért, hogy polgármesterként felállítsanak.”

Azt mondta, nem adja fel harc nélkül, az ellenfelei célja, hogy olyan nyomás alatt tartsák, hogy visszalépjen a polgármester-jelöltségtől, de nem lép vissza. A videót az ATV is kitette:

link Forrás

Arról nem beszélt, hogy ki készíthette a felvételeket, és nem beszélt a nőkről sem, akikkel együtt látható azokon. A győri Fidesz telefonon közölte, hogy ez az ügy csak Borkaira és a családjára tartozik.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.