Tarlós szerint Scarlett Johansson szájába adták, amit ő mondott el

Budapest
2019 október 08., 12:12
comments 158

Tarlós István interjút adott az Azonnalinak, amiben beszélt a Scarlett Johansson-ügyről is, ami röviden itt tart:

  • Miután a színésznő hivatalában látogatta meg Budapest főpolgármesterét, a Bors azt írta: Johansson „elismerően nyilatkozott arról, hogy a 30 éve a városvezetői pályán dolgozó Tarlós István kerületi polgármesterként 16 évig irányította a kerületet, 9 éve pedig a fővárost, most pedig újabb 5 éves ciklusért indul”.
  • Csakhogy a sztár közleményben tudatta: „különféle médiabeszámolók ellenére nem fejeztem ki támogatásomat Tarlós István polgármesternek a közelgő önkormányzati választásokra”.
  • Erre Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes is közleményt adott ki, amiben azt írta: „Tarlós István és Scarlett Johansson jó hangulatban telt, fél órás nyári találkozóján beszélgetett egymással a főpolgármesteri irodában, ahol a színésznő - ahogy közleményében maga írja, ennek kapcsán megosztotta vele őszinte elismerését.”

Most maga Tarlós is nyilatkozott, és azt mondta, „a csúnya az itteni interpretációban az volt, hogy az ő szájába adták azt, amit én mondtam el. Holott ő csak gratulált hozzá.” Arra, hogy ki adta ezt a világ legjobban fizetett színésznőjének szájába, így kérdezett vissza: „Hát honnan tudjam?”

De Tarlós szerint amit megírtak, arról tényleg beszélgettek:

„Én például eldicsekedtem azzal, hogy 3 gyerekem és 6 unokám van. Ehhez gratulált nekem, és mondta, hogy milyen jó, hogy ez így van. Erről jelent meg az újságban az, hogy dicsérte a kormány népesedési politikáját.”

A főpolgármester ezt egy nyilatkozattal is kiegészítette: „Soha, senki nem állított olyat a környezetemből, én pedig különösen nem, hogy támogatta volna a személyemet a választáson. Nem is kértünk senkit arra, hogy ilyet mondjon, vagy írjon. Magam nem is olvastam az erről szóló cikkeket, csak tájékoztattak róla, hogy forgott a sajtóban.”

photo_camera Fotó: Botos Tamás/444

A találkozó egyébként még júniusban történt, és a képeket csak azért szeptemberben publikálták, mert ekkorra kapták meg rá a hozzájárulást. (Azonnali)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.