Hétfőn kora délután a Parlamentben zárt ülést tart az alkotmánybíróság tagjait jelölő eseti bizottság, ebben a testületben dől el, hogy a pártok kit jelölnek a testületbe, akiről aztán az országgyűlés szavaz. Stumpf István alkotmánybíró mandátuma idén nyáron járt le (őt még 2010-ben 9 évre választották meg, ma már 12 évig tart az alkotmánybírák kinevezése, és nem választhatóak újra), az ő helyére kell új tagot jelölni.
Úgy néz ki, hogy a fideszes bizottsági tagok Handó Tündét, a magyar igazságszolgáltatást irányító Országos Bírósági Hivatal (OBH) jelenlegi elnökét jelölik alkotmánybírónak - erről a frakció sajtóosztálya tájékoztatta az MTI-t. Mint írják
„a Fidesz és a KDNP Stumpf István korábbi alkotmánybírósági tag megürülő helyére Handó Tündét, az Országos Bírósági Hivatal elnökét jelöli. A frakciószövetség a jelölésről tájékoztatta az Országgyűlés Alkotmánybíróság tagjait jelölő eseti bizottságának elnökét.”
A törvények szerint a két poszt összeférhetetlen, tehát Handónak le kell mondania az OBH éléről, ha vállalni akarja a feladatot. Handó OBH-s mandátuma elvileg jövő év végéig tartana, de már egy ideje lehetett róla hallani, hogy a kormány legtetején örülnének neki, ha nem töltené ki az OBH-s idejét, és Stumpf helyét nézték ki neki, hogy emelt fővel tudjon távozni.
Handó OBH elnökként több szempontból is kellemetlenné vált a kormánynak, erről részletesen október közepén megjelent portrécikkünkben írtunk
címmel.
Elsősorban az unióban folyó hetes cikkely szerinti eljárásban jönne jól a magyar kormánynak, ha más kerülne az OBH élére Handó helyett, mivel a magyar igazságszolgáltatással kapcsolatban megfogalmazott nemzetközi kritikák jó része közvetlenül az ő személyével áll összefüggésben. Ennek megfelelően távozása után a kormány könnyen mondhatná azt Brüsszelben: lehettek ugyan problémák, de a felelős már nincs a helyén, így nincs is miről beszélni tovább.
Handónak az utóbbi másfél évben nagyon megromlott a viszonya a munkáját ellenőrizni hivatott Országos Bírói Tanáccsal is. Az OBH és az OBT háborúja egyre inkább a nyilvánosság előtt zajlott, a folyamatos csatározások miatt pedig állandóan napirenden vannak az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatos ügyek, amiket a Fidesz aligha akar exponálni. A konfliktusok egy része ráadásul személyes, bárki váltaná Handót az OBH élén, az biztos könnyebben együtt tudnak működni az OBT-vel, mint ő.
Handó egyelőre nem nyilatkozott arról, hogy elvállalja-e a felkérést, de nem valószínű, hogy a Fidesz a nyilvánosság elé állt volna a jelölésével, ha nem biztosak benne, hogy elfogadja a felajánlott posztot.
Ha elfogadja, valószínűleg az a világon egyedülálló helyzet áll majd elő, hogy a feleség ellenőrzi majd, hogy megfelelnek-e a különböző jogszabályok és állami döntések annak az alkotmánynak, amit a férje írt, hiszen Handó férje, Szájer József fideszes EP képviselő még 2011-ben fontos szerepet kapott az új fideszes alkotmány kidolgozásában.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.