Akár négyszer annyi embert is érinthet a tengervízszint emelkedése a következő évtizedekben, mint azt eddig vélték

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

Egy új tanulmány szerint majdnem négyszer annyi embert érinthet a tengervízszint emelkedése a következő évtizedekben, mint azt eddig vélték.

Újabb védelmi intézkedések nélkül 2050-ig azokat a tengerparti területeket, amiken ma 300 millió ember él, évente legalább egyszer el fogja árasztani a víz – közölte a Climate Central amerikai civil szervezet egy új számítógépes modell alapján. A korábbi prognózisok 80 millióra becsülték azok számát, akiket a legalább évi egyszeri áradás által érinthet.

Az újabb kutatás szerint az érintettek nagy része, 237 millió ember hat ázsiai országban él: Kínában, Bangladesben, Indiában, Vietnamban, Indonéziában és Thaiföldön.

Azoknak a partvidéki lakóknak a számát, akiknek az eddigi életterük 2050-ig a klímaváltozásból következő vízszintemelkedés miatt tartósan víz alá kerül, 150 millióban határozta meg a Climate Central, közülük 30 millióan Kínában élnek. A prognózis szerint 2100-ig a hat érintett ázsiai országban összesen 250 millió ember által lakott terület kerül víz alá. Ez ötszöröse annak, mint amennyit az eddigi számítások alapján becsültek.

A kalkulációk rámutatnak arra, hogy a klímaváltozás még a mi életünkben megváltoztathatja a városokat, a gazdaságokat, a partvidéki területeket és a világ egész régióit – mondta Scott Kulp, a tanulmány vezető szerzője.

A Climate Central prognózisa egy újonnan fejlesztett digitális számítógépes modellen (CoastalIDEM) alapul, ami a rendszerszintű hibákat az ún. gépi tanulás módszerével korrigálja. A modellnél a hibahatár legfeljebb 10 cm lehet, míg a NASA eddig nemzetközi használatban lévő SRTM nevű számítási modellje több mint 4 méternyit is tévedhetett az árvíz miatt veszélyeztetett területek kiterjedését tekintve. Ezért a Climate Central a CoastalIDEM egy ingyenes verzióját szeretné a tudományos és humanitárius célú projektek rendelkezésére bocsátani.

Benjamin Strauss, a Climate Central vezetője elmondta, hogy a modelljük pontosabb képet ad a jövőben a klímaváltozás miatt jelentkező veszélyekről. De a kormányoknak és a légitársaságokban még pontosabb adatokat kell gyűjteniük a tengerszint emelkedésére vonatkozóan. (MTI)

Amikor az ország járványellenes intézkedésekre vár, a kormány saját hatalmának bebetonozását tartja a legfontosabbnak. Ezermilliárdos közvagyon ellopásának legalizálása, ideológiai hadviselés a szexuális kisebbségekkel szemben, a választási törvény sokadik megváltoztatása, az ellenzéki együttműködést megakadályozandó... és lesz itt még ötlet. Tavasszal a rendkívüli intézkedések bevezetésének napján megszállták az Indexet. Most mi következik? Addig támogasd a szabad sajtót, amíg lehet! Lépj be a Körbe, vagy támogasd bármekkora összeggel a 444 szerkesztőségét!

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.