Az igazságügyi bizottság támogatja Handó Tünde alkotmánybírói kinevezését

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

Miután hétfőn kiderült, hogy a Fidesz Handó Tündét, az Országos Bírósági Hivatal elnökét jelöli alkotmánybírónak Stump István helyére, kedden meg is hallgatta őt az Országgyűlés igazságügyi bizottsága. Nyolc fideszes képviselő szavazatával támogatták Handó alkotmánybíróvá választását, csak a DK-s és a jobbikos képviselő szavazott nemmel. 

Az MTI szerint Handó azt mondta, alkotmánybíróként azon dolgozna, hogy erősödjön a rendes bíróságok és az Alkotmánybíróság közti bizalom, mert „ahhoz, hogy jogbiztonság, joguralom lehessen, ez a fajta kiegyensúlyozottság minden jogkereső számára fontos lehet”.

Handó Tünde a keddi meghallgatásánFotó: Soós Lajos/MTI/MTVA

Handó megtisztelőnek nevezte a jelölést, és azt is elmondta, hogy azért választotta a bírói hivatást, mert „egy bírónak csak két főnöke van, a törvény és a lelkiismeret”, és ez az ars poetica határozta meg eddig is a munkáját.Az Index szerint a két ellenzéki bizottsági tag többször is kérdezte Handót az OBH és az Országos Bírói Tanács (OBT) közti háborúskodásról, de hiába, nem reagát ezekre. Sőt, a bizottság fideszes elnöke, Vejkey Imre is a segítségére sietett, mondván, ezt a témát már többször megvitatták a bizottságban. 

Ha Handóból alkotmánybíró lesz, egyrészt le kell mondania az OBH-elnöki tisztségéről, másrészt az az érdekes helyzet fog előállni, hogy neki kell ellenőriznie, megfelelnek-e a különböző jogszabályok és állami döntések annak az alkotmánynak, amit a férje írt. Handó férje, Szájer József fideszes EP képviselő ugyanis még 2011-ben fontos szerepet kapott az új alkotmány kidolgozásában. 

Handóról és pályafutásáról ebben a portrécikkben írtunk részletesen.