A Ferencvárosból kibukott MSZP-s Pál Tibort benyomták a Fővárosi Közgyűlés Költségvetési Bizottságába

Budapest
2019 november 05., 12:28
comments 463

Baranyi Krisztina, Ferencváros független polgármestere a Facebookon jelezte, hogy a Fővárosi Közgyűlés egyetlen bizottságában sem fog dolgozni, mert a Budapestet vezető pártok nem tartották arra érdemesnek. Ezzel szemben Pál Tibort, akit a ferencvárosi képviselő-testületből közel 30 év után kiszavaztak, beválasztották a Fővárosi Közgyűlés Költségvetési Bizottságába.

Az MSZP-s Pál Tibor, aki Moszkvában tanult, és már 1985 óta bent ül a tanácsban, később az önkormányzatban, a kerület legtapasztaltabb politikusa. A helyi fideszesekkel való harmonikus kapcsolatának hosszú története van. Gegesy Ferenc, aki 20 évig vezette a kerületet így nyilatkozott róla: „Az MSZP helyi vezetőjének legalább tíz év óta kimutatható, gyümölcsöző együttműködése van a Fidesszel.”

A kerületi parkolást, amit mára közismerten alvilági módszerekkel üzemeltetnek, 9 éve támogatja Pál Tibor és csapata, és hiába küzdött azért évekig Csárdi Antal, majd Baranyi Krisztina, hogy bontsák fel a kerületieket szisztematikusan kifosztó parkolási szerződést, az MSZP a szavazásoknál mindig besegített a Fidesznek. Pál Tibor a mostani kampányban is mindent megtett, nehogy olyan polgármester kerüljön a kerület élére, aki kiebrudalná a parkolási cégeket és elszámoltatná a kerületiek kárára gazdagodókat.

A Fidesz frakcióvezetője születésnapja alkalmából köszönti Pál Tibort.
photo_camera A Fidesz frakcióvezetője születésnapja alkalmából köszönti Pál Tibort.

Baranyi azt írja, hogy a pozíciókról szóló előterjesztéseket nem tudta megszavazni, mert 10 perccel azok tárgyalása előtt kapta kézhez őket, így szembesült a helyzettel. „Van ami nem változik” – írta.

A momentumos Soproni Tamás kommentben jelezte Baranyinak, hogy: „Ahogyan a Momentum frakció nevében a közgyűlésen is mondtam, mi szeretnénk egyeztetni veled a következő ülés előtt, és a saját bizottsági helyeink közül átadva biztosítani fogjuk, hogy részt vehess a fővárosi bizottsági munkában.”

A momentumos Hajnal Miklós a 444 Pál Tibor személyét firtató kérdésére azt mondta, a pártok között volt egy megegyezés, hogy csomagban fogadják el egymás jelöltjeit, és egyes esetekben nem emelnek kifogást.

Frissítés: Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója a 444-nek telefonon azt mondta, Pál Tibor államtitkár volt és alpolgármester, költségvetési ügyekben tapasztalt szakember, és nem parkolási ügyekkel fog foglalkozni. Arra a kérdésre, hogy megrendült-e benne a bizalom a IX. kerületi munkájával kapcsolatban, Molnár azt mondta, Pál Tibort pusztán sajtóhírek alapján nem lenne szerencsés elítélni, az MSZP fővárosi vezetése és Pál Tibor is támogatja Karácsony és Baranyi törekvését, hogy a parkolási ügyet rendbe tegyék, eddig semmilyen bizonyíték nem került elő erra, hogy Pál Tibor törvénysértést követett volna el.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.