Rudy Giuliani letartóztatott üzlettársa kész együttműködni a hatóságokkal

Együttműködési készségét jelezte az elnök elleni vádemelést előkészítő képviselőházi bizottságnak Lev Parnas ukrán-amerikai üzletember. Parnas Rudy Giuliani, az elnök személyi ügyvédjének üzlettársa és az ukrán-ügy egyik kulcsfigurája, aki kapcsolatait bevetve próbálta segíteni Giulianit Trump politikai riválisainak lejáratásában és az elnök legitimációját megingató oroszügyi vizsgálat hiteltelenítésében.

Lev Parnas, Rudy Giuliani ukrán származású üzlettársa és neje, Szvetlana a New York-i bíróság épületénél. Parnas 2018 óta dolgozott az amerikaiak kijevi nagykövetének leváltásán, időközben letartóztatták és vádat is emeltek ellene.Fotó: Drew Angerer/AFP

"Készen állunk eleget tenni az idézésnek, amennyiben az nem sérti azokat a privilégiumokat, amikre Parnas úr joggal hivatkozhat" - közölte Joseph A. Bondy, aki Edward B. MacMahon Jr.-ral együtt képviseli az ukrán származású üzletembert. Parnasnak korábban John Dowd képviselte, ő pedig 2017 júniusától 2018 márciusáig, az oroszügyi vizsgálat első felében Donald Trump első számú jogi képviselője volt. Dowd, mielőtt elvállalta volna Parnas és Giuliani másik letartóztatott, szintén a Szovjetunióban született üzlettársa, Igor Fruman képviseletét, Trumptól kért engedélyt. A New York Times birtokába került 2019. október 2-i email szerint Dowd "megbeszélte" Trumppal a két letartóztatott képviseletét. "Az elnök beleegyezett, hogy engedélyezzük önnek Parnas és Furman urak képviseletét" - írta Dowdnak Jay Sekulow, Trump egyik ügyvédje, elgépelve Fruman nevét.

Dowd aztán már másnap levelet írt a Trump elleni vádeljárást folytató képviselőházi bizottságnak, amiben jelezte, hogy az általuk kért iratok egy része értékelése szerint privilegizált, vagyis védett információ, amit nem köteles átadni. Azt is közölte, hogy megmondani se tudja, mennyi időbe telhet neki átnézni a bekért iratokat ebből a szempontból.

Vagyis az, hogy Parnas leváltotta Dowdot, és új védői jelezték együttműködési készségüket, nagyon komoly fordulat. Ezt ráadásul maga Trump idézhette elő. "Parnas urat nagyon felkavarta Trump elnök szimplán hamis nyilatkozata arról, hogy nem ismerik egymást" - mondta ügyvédje, Bondy. Parnas határozottan állítja, hogy kiterjedt ügyletei voltak az elnökkel.

Trump aznap tagadta meg kapcsolatát Parnasszal és Frumannal, amikor a manhattani szövetségi ügyészek vádat emeltek a két üzletember ellen, akik letartóztatásukkor épp egyirányú repjeggyel készültek elhagyni az országot. Azt mondta, nem ismeri őket. Parnas egymaga több mint 80 ezer dollárt adományozott Trumpnak és a Republikánus pártnak, és a vád szerint Frumannal együtt 325 ezer, gyaníthatóan külföldi forrásból származó, így illegális kampánytámogatásnak számító dollárt adományozott egy frissen alapított, elméletileg energetikával foglalkozó cégen keresztül egy Trumphoz kötődő lobbicsoportnak, az America First Actionnek. A két üzletember több fotón is felbukkan Trump társaságában. Ez utóbbira Trump annyit reagált, hogy "nekem mindenkivel van közös képem".

Bár vitathatatlanul izgalmas kérdés, hogy Trump mennyire volt jóban Frumannal és Parnasszal, akik ellen már vádat is emeltek, a két üzletember az alkotmányos vádeljárás szempontjából azért különösen érdekes, mert az eddigi vallomások alapján ők ketten ukrajnai kapcsolataikat felhasználva aktívan együttműködtek Rudy Giulianival a nyomásgyakorlásban, amivel arra próbálták rávenni az ukrán hatóságokat, hogy indítsanak nyomozást két ügyben, amelyek nagyban segíthetnék Donald Trump újraválasztási kampányát:

  • A Joe Biden és fia, Hunter elleni nyomozás elrendelésében;
  • az amerikai szélsőjobboldali sajtóban terjedő összeesküvés-elméletek alapján a 2016-os elnökválasztásba való vélt ukrán beavatkozás ügyében.

Parnas és Fruman emellett szerepet játszott az amerikaiak kijevi nagykövete, Marie Yovanovitch hirtelen és indokolatlan visszahívásában is. A két üzletember többször is Giuliani társaságában utazott Ukrajnába, amikor Trump magánügyvédje a hivatalos diplomáciai csatornák megkerülésével igyekezett nyomást gyakorolni az ukrán vezetésre. (Via The New York Times)