Februártól indul a jelentkezés a külföldi nyelvtanfolyamokra

oktatás
2019 november 06., 14:06
comments 94

Februártól jelentkezhetnek a 9. és 11. osztályos diákok a külföldi nyári nyelvi kurzusra - közölte Bartos Mónika, a magyar diákok külföldi nyelvi kurzusainak szervezéséért felelős miniszteri biztos szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Bartos Mónika elmondta: november 30-tól elérhető lesz a honlap, ahol szerepelnek a programban részt vevő külföldi nyelviskolák, február 1-jétől pedig elérhető lesz az online felület, ahol pályázhatnak a diákok.

A gimnáziumban és szakgimnáziumban tanuló nappali tagozatos diákok az első idegen nyelvként választható angol, német, francia és kínai nyelvet tanulhatják intenzív kéthetes nyelvi kurzuson - ismertette a miniszteri biztos. A választható célországok: Egyesült Királyság, Írország, Málta, Franciaország, Németország, Ausztria, Kína.

A honlapokat a Tempus Közalapítvány kezeli, és ők felelnek a teljes program lebonyolításáért is. Pályázni, a programban részt venni, a nyelvtanulási támogatásban részesülni kizárólag az ő pályázati felületükön keresztüli jelentkezéssel lehet majd, egyéb közvetítő szervezet, cég, nyelviskola nincs bevonva a program lebonyolításába. Ezért javasolt az iskolákhoz érkező esetleges megkereséseket fenntartással kezelni - jelezte a miniszteri biztos.

A közalapítvány már korábban felvette a kapcsolatot külföldi nyelviskolákkal, és folyamatosan egyeztetve igyekeznek a legjobb kurzusokat biztosítani a fiataloknak - mondta. A program előfinanszírozott, költségvetési forrásból. A kormány állja az utazás, a nyelvi kurzus, az ellátás, a szállás és a transzfer költségeit, és zsebpénzt is biztosít a fiataloknak.

A miniszteri biztos szólt arról is: október 10-én lezárult az igényfelmérés; a programra jogosult 140 ezer diák közül 90 ezer jelezte, hogy részt venne a nyári nyelvtanulási kurzuson.

Megjegyezte, ez a létszám változhat, hiszen a fiataloknak pályázatot kell benyújtaniuk, de az igényfelmérés jelzi a diákok lelkesedését.
A felmérés alapján 81 ezer diák csoportosan, 9 ezer pedig egyénileg utazna. A fiatalok 80 százaléka az angol, 17 százalékuk a német és 3 százalék a francia nyelvi kurzusokat választaná - mondta, hozzátéve, hogy a kínai nyelvtanulás egyetlen, a nyelvet első idegen nyelvként tanító iskola diákjai számára nyitott.

Az iskolák által szervezett csoportok külföldi nyelviskolai programban vehetnek részt, vagy partneriskolai együttműködés keretében utazhatnak. A kísérőtanárok utazását mindkét esetben finanszírozza az állam.
Bartos Mónika felhívta a figyelmet arra is: a programban azok a diákok is részt vehetnek, akiknek már van B2-es komplex nyelvvizsgájuk vagy sikeres osztályozó vizsgát tettek. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.