A Black Friday ehhez képest kézműves piac: 1 perc alatt egymilliárd dollár forgalom a kínai Szinglik Napján

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

Az első óra után 100 milliárd jüan, vagyis 14 milliárd dollár forgalmat hozott a kínai Alibaba-féle Szinglik napja, a világ legnagyobb internetes vásárlási eseménye.  A 24 óráig tartó fogyasztásmámort egy óriásgála nyitotta meg, Taylor Swift fellépésével.

Az eleinte inkább vicces anti-Valentin napnak indult Szinglik Napja évről éve rekordokat dönt, és több pénzt költenek itt el minden évben, mint a két nagy amerikai tömegfogyasztói eseményen, a Black Friday-en és a Cyber Monday-en együttvéve.

A mostani az első Szinglik napja az Alibaba-alapító Jack Ma távozása óta, akit Daniel Zhang igazgató váltott. A cég szerint az egymilliárd dollárt alig több, mint egy perc alatt lépték át idén, és jó esély van rá, hogy megdöntik a tavalyi 30 milliárd dolláros rekordot. (BBC)

Amikor az ország járványellenes intézkedésekre vár, a kormány saját hatalmának bebetonozását tartja a legfontosabbnak. Ezermilliárdos közvagyon ellopásának legalizálása, ideológiai hadviselés a szexuális kisebbségekkel szemben, a választási törvény sokadik megváltoztatása, az ellenzéki együttműködést megakadályozandó... és lesz itt még ötlet. Tavasszal a rendkívüli intézkedések bevezetésének napján megszállták az Indexet. Most mi következik? Addig támogasd a szabad sajtót, amíg lehet! Lépj be a Körbe, vagy támogasd bármekkora összeggel a 444 szerkesztőségét!

Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.