Vízgőzt észleltek az Európán

TUDOMÁNY
2019 november 19., 17:20
comments 82

Vízgőzt észleltek az Európa, a Jupiter 79 holdjának egyike felett, a NASA kutatói ezzel először tudták igazolni korábbi sejtésüket. A Nature Astronomy című tudományos lap aktuális számában megjelent tanulmányukban a tudósok beszámoltak róla, hogy másodpercenként 2360 kilogramm, lendülettel távozó vizet észleltek. Ez a dinamikai mennyiség elegendő ahhoz, hogy a víz percek alatt megtöltsön egy olimpiai méretű úszómedencét.

A tudósok korábban is gyanították, hogy folyékony víz található a hold jeges felszíne alatt és hogy időnként óriás gejzírként lövellhet ki az űrbe, jelenlétét azonban eddig nem tudták megerősíteni a vízmolekulák közvetlen megvizsgálásával.

Lucas Paganini, a NASA kutatója vezetésével a tudósok a Keck Obszervatórium spektrográfját használva vizsgálták meg bolygók légkörének összetételét az általuk kibocsátott vagy elnyelt infravörös fény révén.

A szakértők 2016-ban és 2017-ben 17 éjszaka alatt csupán egyszer észlelték halványan, de egyértelműen a vízgőz jelét. A víz ritkán jelenik meg, mennyisége azonban elég tetemes ahhoz, hogy a Földről is észlelhető legyen - írják a tanulmányban.

Az eredmények segíthetik a kutatókat annak megértésében, mi zajlik a hold belsejében. Több bizonyíték is arra utal, hogy több kilométernyi vastag jégpáncélja alatt folyékony vízóceán húzódik, mely valószínűleg kétszer akkora, mint a Földé.

Egyes kutatók szerint az Európa felszíne alatt nem túl nagy mélységben lévő olvadékvíz-tartalékok is lehetnek a vízcsóva forrásai.

Paganini elmondta, hogy az élet három alapvető feltétele közül kettő, a szén és az oxigén mindenütt megtalálható a Naprendszerben, a harmadik azonban, a folyékony víz valahogy nehezen található meg a Földön kívül.

A tervek szerint a 2020-as évek közepén útnak induló Europa Clipper misszió segítségével a tudósok közelebbről szemügyre vehetik az Európát és molekulákat gyűjthetnek légköréből, így megállapíthatják, élhető-e az égitest. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.