Kilenc orosz nyelvű csatornát tiltottak be Lettországban

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

Kilenc orosz televíziós csatorna betiltását jelentette be pénteken a lett médiahatóság, miután az Európai Unió szankciókat rendelt el az egyik tulajdonosuk, egy Kremlhez közel álló bankár ellen.

Az Európai Unió 2014-ben vette fel Krím orosz bekebelezése miatti szankciós listájára Jurij Kovalcsuk milliárdost.

„A kilenc csatornát azért tiltották be Lettországban, mert az egyik tulajdonosuk, Jurij Kovalcsuk szerepel az Ukrajna szuverenitását, területi épségét és függetlenségét megsértő személyek elleni uniós szankciós listán” - közölte Ivan Abolins, a Lett Nemzeti Elektronikus Médiatanács (NEPLP) alelnöke. A tiltás addig lesz érvényben, amíg Kovalcsuk szerepel a szankciós listán.

Januárban a NEPLP három hónapra betiltotta a Rosszija RTR orosz televízió adását, amelyet azzal vádolt, hogy gyűlöletet szít és dezinformációkat terjeszt Ukrajna kapcsán. Előzőleg 2016-ban már betiltották egyszer a televízió sugárzását.

A mostani betiltás filmeket és szórakoztató műsorokat sugárzó orosz nyelvű csatornákra vonatkozik, amelyek igen népszerűek az 1,9 milliós lakosság egynegyedét kitevő oroszajkú kisebbség körében. (MTI)


Amikor az ország járványellenes intézkedésekre vár, a kormány saját hatalmának bebetonozását tartja a legfontosabbnak. Ezermilliárdos közvagyon ellopásának legalizálása, ideológiai hadviselés a szexuális kisebbségekkel szemben, a választási törvény sokadik megváltoztatása, az ellenzéki együttműködést megakadályozandó... és lesz itt még ötlet. Tavasszal a rendkívüli intézkedések bevezetésének napján megszállták az Indexet. Most mi következik? Addig támogasd a szabad sajtót, amíg lehet! Lépj be a Körbe, vagy támogasd bármekkora összeggel a 444 szerkesztőségét!

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.