Messze a Fidesz költötte a legtöbbet Facebook-kampányra

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!

A pártok közül messze a Fidesz költötte idén a legtöbb pénzt Facebook-hirdetésre, az RTL Híradó számításai szerint márciustól októberig összesen 96 millió 300 ezer forintot. Második helyen a Momentum áll 28,5 millió forinttal, de a Fidesz még mindig többet költött, mint összes ellenzéki párt együtt. 

A politikusok közül Karácsony Gergely áll az élen (29,2 millió), Tarlós István saját oldalán viszont egyetlen fillért sem szánt erre. Igaz, ettől még nyerhetett volna, hiszen Szegeden úgy választották meg Botka Lászlót, hogy csak 783 ezer forintért reklámozott a Facebookon, ellentétben fideszes ellenfelével, Nemesi Pállal, aki majdnem 9 milliót hirdetett el. 

Józsefvárosban a fideszes Sára Botond költött többet Facebook-kampányra március óta (3,6 millió forint), mégis az ellenzéki Pikó András nyert, aki csak egymilliót. Az RTL-nek azt mondta, azért ennyit, mert ennyi volt.

Ehhez képest Kövér László házelnök októberben azt mondta, nem voltak tiszták az önkormányzati választások, mert „percenként villantak fel ellenzéki politikusok a Facebookon, bennünket pedig onnan kiirtottak”. 

Az utóbbi hetekben többször azzal magyarázták kormányoldalon a Fidesz gyenge szereplését, hogy nem sikerült megszólítaniuk a fiatalokat, akik mindig csak a telefonjukat nyomkodják

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.