Békét kötött Kína és az USA, véget érhet a vámháború

gazdaság
2019 december 13., 17:50

Úgy tűnik, hogy békét köthet az egymással 19 hónapja kereskedelmi háborúban álló Egyesült Államok és Kína. 

A New York Times friss cikke szerint ugyanis előzetes megállapodást kötöttek arról, hogy az amerikai fél jelentősen csökkenti a kínai árukat sújtó vámokat, cserébe a kínaiak több amerikai mezőgazdasági termék megvásárlását vállalták.

Az üzlet lényege, hogy a 250 milliárd dollár értékű kínai árura korábban kivetett 25 százalékos amerikai vám érvényben marad ugyan, de a szeptemberben további 120 milliárd dollár értékű árura kivetett 15 százalékos vámot megfelezik 7,5 százalékra, egy elvileg holnapután, vagyis vasárnap életbe lépő védővámcsomagot pedig egyáltalán nem léptetnek életbe.

A megállapodást - amit hivatalosan még nem írtak alá, de létét mindkét fél megerősítette - Trump elnök az Egyes Fázisnak nevezte. Ez a kompromisszum ugyanis csak az első lépés, a felek abban is megegyeztek ugyanis, hogy mostantól több fázisban, adagokban fognak hozzá a vámok lebontásához.

A kínai fél olyanokat vállalt, hogy

  • több amerikai agrárterméket vásárol. (Fehér Ház-i szakértők meg nem erősített kiszivárogtatása szerint konkrétan 50 milliárd dollár értékű élelmiszer vásárlását vállalták be 2020-ra.)
  • törvényeket hoz a Kínában működő külföldi cégek védelméről.
  • bekeményít a szabadalmi ügyekben.
  • és átláthatóbbá teszi a valutaműveleteit.