Antal atya története: harminc év hallgatás

vallás
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Ajándékozás

Cikkek ajándékozásához Közösség vagy Belső kör csomagra van szükséged.

Ha már előfizetőnk vagy, jelentkezz be! Ha még nem, válassz a csomagjaink közül!

A 15 éves fiúnak pont nem jutott már fekhely, ezért kénytelen volt az atya ágyában aludni. A fiatal szerzetestanár, akit ebben a cikkben Antalnak hívnak, vidéki nyári táborba hívta néhány diákját a Piarista Gimnáziumból. Amit éjszakánként csinált a fiúval a plébánia párnázott ajtajú szobájában, azt szexuális felvilágosításnak nevezte.

A nyolcvanas évek közepén járunk, Pest legrégebbi középiskolájában, a vallásellenes szocialista rendszerrel szemben összezáró közösségben. A fiú részben ezért sem tett panaszt, amíg egy baráti kiránduláson, a négyszemközt elmondott történetére úgy nem reagált egy másik piarista diák, hogy igen, vele is ezt tette Antal atya. Majd szintén ezen a kiránduláson egy harmadik diákról is ugyanez derült ki. A fiú ezután mondta csak el az édesanyjának, aki egyből azt tanácsolta, hogy akkor másnap menjen be a tartományfőnökhöz. A fiú és Jelenits István közti beszélgetés után vizsgálat indult.

Ezen a ponton véget érhetett volna Antal atya karrierje a katolikus egyházban.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!