Egymilliárdba kerültek, de tavaly is inkább pihentek a kormány egészségügyi szűrőbuszai

Egészségügy
2019 december 18., 05:19

Életeket menthetnének a százmilliós szűrőbuszok, mégis parkoltatják őket, írtuk novemberi cikkünkben a kormány döcögősnek látszó egészségmegőrzési programjáról. 

Akkor azt mutattuk be, hogy 2019-ben nyolc hónap alatt összesen 109 településre vitték el azt a tíz buszt, amiket az orvosi eszközöktől a beépített konyhán át a mosdóig mindennel felszereltek, hogy olyan emberek is eljussanak szűrővizsgálatra, akiknek amúgy nincs rá lehetőségük. Ez azt jelenti, hogy egy buszt átlagosan alig több, mint havi egyszer használtak. 

photo_camera Balog Zoltán még miniszterként a buszok 2018-as átadásán Fotó: Bartos Gyula/kormany.hu

Mivel a buszokat 2018-ban adták át, kíváncsiak voltunk, vajon tavaly is ilyen sokat pihentették-e őket. Miután a Nemzeti Népegészségügyi Központ heteken át nem válaszolt az ezzel kapcsolatos kérdéseinkre, előző cikkünk megjelenése után közérdekű adatigénylést adtunk be. Így már megkaptuk az adatokat, és kiderült, hogy 

a szűrőbuszok 2018 januárja és novembere közt 133-szor települtek ki, egyesével alig több, mint havi egyszer.Megkérdeztük a hivatalt, miért használják ilyen ritkán az összesen több, mint egymilliárd forintért vett buszokat. Erre nem igazán kaptunk választ, viszont azt írták: 

„2018-ban és 2019-ben folyamatosan biztosítottuk a vizsgálóbuszokat az Egészségfejlesztési Irodák, kormányhivatalok, civil szervezetek számára. Emellett a »Felzárkózó települések« programmal együttműködésben a kormányhatározatban meghatározott településeken protokoll szerinti komplex szűrési programot valósítottunk meg, helyszínenként 3 busszal, több szűrési napon át. Két megyében a hosszú távú működés pilot programjaként kihelyeztünk egy-egy vizsgálóbuszt, ahol a helyi egészségügyi szolgáltató biztosította a szűréseket a megye településein.”

A gyártó szerint a buszok hidegben is használhatók, ehhez képest a téli hónapokban egyáltalán nem végeztek szűréseket. Az országos tisztifőorvos azt írta, azért, mert  

„a vizsgálatra várakozók számára nem tudunk bennük helyet biztosítani”.Pedig fontos lenne, hogy ha már vannak ilyen buszaink, gyakrabban használjuk őket, hiszen akár életeket is menthetnének. Orosz Éva és Kollányi Zsófia 2016-os tanulmánya szerint Magyarországon kétszer akkora a megelőzhető halálozási arány, mint az Európai Unió 14 országában.

photo_camera Fotó: Bartos Gyula/kormany.hu

A kormány az általános szűrőbuszok mellé tíz mammográfiás járművet is rendelt,  összesen 1 milliárd 750 millió forintért. Végül azonban csak egy busz készült el határidőre, a módosított szerződés szerint idén április 30-ig kellett volna leszállítaniuk a maradékot. Az országos tisztifőorvos most azt írta, 

októberben átvették a kilenc hiányzó buszt, és folyamatban van az engedélyezési eljárás.