A fideszes képviselő, aki ebben az egész évtizedben annyiszor szólalt meg a Parlamentben, mint Baby Yoda

POLITIKA
2019 december 20., 05:15
comments 51

Extra ráadással ugyan, de befejezte idei munkáját az Országgyűlés. Kivülről úgy tűnik, hogy Bíró Márk számára ez az év is olyan volt, mint 2010 óta az összes. Nyilván megszólalt volna az elmúlt évtizedben a Parlamentben, ha lett volna miért, de nem volt. Ő a rizsa helyett továbbra is a gombot nyomta.  

photo_camera Fotó: Fotó: fidesz.hu

Azt azért ne úgy képzeljük, hogy bejár a Parlamentbe, felveszi az 1,1 millió forintos fizetését és alszik az ötödik sorban:

photo_camera Fotó: parlament.hu

Mert éppen az idén derült ki, hogy amikor a legnagyobb szükség volt rá, akkor bizonyítja, hogy nem a szavak, hanem a tettek embere. Szemben Baby Yodával, aki csak a levesét kortyolgatta, miközben a pártfogója segítségre szorult, Bíró Márk 9 év után akcióba lépett. Egyike volt azoknak, akik október elején, a parlamenti szezonnyitón elvették Hadházy Ákos tábláit. Orbán is megpróbálta a pulpitusról, de neki nem sikerült. Bíró és nyolc társa viszont kicsavarta Hadházy kezéből.

photo_camera A Hadházyt megrendszabályozó csoportban ott van Bíró Márk is

Sőt Bíró Márk volt az, aki természetesen némán, kivitte a teremből a Hadházy kezéből kitépett „Muszáj hazudnia, mert túl sokat lopott” táblát. 

(A Lónak a faszát valahogy mégis ott maradt Hadházynál, dehát mindent tényleg nem intézhet Bíró.)

Bíró ötvenezer forintos büntetést kapott társaival együtt, mert „bár az ülésterem rendje csak a képviselők fellépésének köszönhetően állhatott helyre, magatartásuk – mint képviselőtársuk provokatív magatartásával szembeni véleményük kifejezése – sem felelt meg a házszabályi rendelkezések előírásainak.” 

photo_camera Bíró Márk első parlamenti ciklusa Fotó: parlament.hu

Az Indexnek egyszer véletlenül sikerült vele beszélni, még 2016-ban, akkor azt mondta, hogy szerinte a munkát nem a felszólalásokban mérik a parlamentben. „Sok ellenzéki van, akik folyamatosan beszélnek, de még egy törvényjavaslatukat sem fogadták el. Nekem már elfogadtak egyet, pedig meg sem szólaltam. Úgy is mondhatnám, hogy sok beszédnek sok az alja”. Az az egy, amiről a Parlamentben nem, csak az Indexnek beszél, vélhetően a polgárőrségről szóló törvény módosítása volt, amit Hörcsik Richárddal közösen jegyzett. Merthogy a pár egyéb javaslatban, amin ott a neve, nagyon sokan voltak további társszerzők. 

Bíró nemcsak a plenáris ülések nagy hallgatagja, abban a bizottságban sem szószátyárkodik, aminek tagja. Ez a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság. Úgy persze könnyű, ha a 30 ülésből, amit ebben a ciklusban tartott a bizottság, majdnem a felében egy kollégája helyettesítette Bírót. 

photo_camera Bíró Márk második parlamenti ciklusa Fotó: parlament.hu

Mégis, valami történt a Hadházy ellen akcióba lendülő Bíróval a bizottságban is idén. Mintha kezdene feloldódni. Mert míg korábban (értsd: az előtte lévő 8 évben) a bizottsági jegyzőkönyvek csupán egy megszólalását rögzítették, amikor azt mondta, hogy 

Ironman.

Ráadásul azt sem a jegyzőkönyvnek szánta, csak kommentelte egy képviselőtársa beszédét. 

Szóval, ezek után eljött egy idei februári ülés. Éppen a heves Vadai Ágnes kapott szót: 

Vadai Ágnes (DK), a bizottság alelnöke: Köszönöm szépen. Először is szeretném jelezni, hogy három konkrét ügyben nem kaptam a kérdésemre választ: a venezuelai kontingens, a kopt keresztény kontingens és a macedón bűnöző ügyében, hogy őket hova számoljuk. A macedónt nyilván a bűnözők körébe, de mi a helyzet a másik két csoporttal. Szerintem tábornok úr félreértett engem. Szerintem a legtöbb rendőr - persze vannak kivételek - természetesen az esküjéhez hű, de mégiscsak tegnap elfogtak 18 korrupt rendőrt. Ez egy hír volt. Ha én ezt rosszul tudom, akkor javítson ki. Én nem azt mondom, hogy a rendőrök korruptak, azt kérdeztem, hogy ön lát-e összefüggést a között, hogy fizetési problémák vannak, és aztán ebből lehet, hogy ez jön ki, korrupció. Lát-e ebben összefüggést? Kutatták-e ezt? Van-e ilyen összefüggés? Nem visszautasítani kell, tábornok úr, hanem vizsgálni. Valaki valamiért korrupt lesz. Biztos vannak itt a teremben, akik jobban tudnak erre válaszolni, hogy ki, miért lesz korrupt, de engem nagyon érdekelne, hogy a rendőrségnél 18… (Bíró Márk Kósa Lajos elnöknek: A tapasztalat.) 

Kósa Lajos bizottsági elnök: A tapasztalat. 

Vadai: Nem nekem van disznótelepem, elnök úr, az az igazság, meg uniós forrásom, de majd biztos elmeséli, hogy milyen egy sertéstelepet igazgatni. 

Kósa: Már bocsánat, de az önök kormányzása alatt volt Magyarország valaha volt legnagyobb korrupciós botránya a 4-es metró kapcsán. 

Vadai: Nekem ahhoz személyesen semmi közöm és az biztos, hogy az én családomnak… (Bíró Márk: Hát, ez az!) Megszólalt Bíró Márk, atyaúristen! Történelmet írtunk végre! 

Kósa: Azt javaslom, hogy térjünk vissza a normális tárgyalási menetre, én is megkérem szépen az alelnöknőt, hogy feleslegesen ne vagdalkozzunk, mert akkor annak ez lesz a következménye. Oda lehet csapni… 

Vadai: Nem önnek szól, Bíró képviselőtársamnak, hogy ez egy történelmi pillanat.”

Lehet persze, hogy a zárt üléseken Bíró Márk oldottabb, szakmázik, poénkodik, bár Vadai megjegyzéséből úgy tűnik, hogy ez nem valószínű. Egyébként ebben a ciklusban volt már egy másik közbeszólása is, nemcsak a fenti, amikor azt mondta úgy magának, mint a többieknek:  „Akkor szavazzunk!”

photo_camera Bíró Márk mostani, már harmadik parlamenti ciklusa

Bíró Márk 2010 a Fidesz Nógrád megyei listájáról jutott be a Parlamentbe. Azt nem lehet mondani, hogy berobbant volna a politikába. Akkor fordult felé figyelem, amikor 2013-ban bedobták a hírt, hogy Rosa-Flores Eduárdó rajta keresztül juttatta el a Fidesznek az őszödi beszédet. Az Origó - mármint amikor az még létező újság volt - ekkor próbált összeszedni róla pár információt. Erre jutott: 

  • Salgótarjánban szerezte meg legmagasabb iskolai végzettségét, a műszakicikk-eladói képesítést
  • A Nógrád megyei Pásztót nem említi az életrajzában, pedig ott nőtt fel, és jelenleg is ott él feleségével és kislányával. (Később az életrajzát levetette a parlamenti honlapról.) 
  • Autószerelőként dolgozott, amikor 2002 után - saját bevallása szerint a Fidesz választási vereségének hatására - bekopogtatott a Fidesz helyi szervezetéhez
  • Orbán Viktor személyesen hívta fel, köszönte meg neki a pártért tett erőfeszítéseit, és kérte fel az országgyűlési képviselői munkára
  • Pásztón régóta pletykálták, még ha nem is feltétlenül a legszavahihetőbb emberek, hogy Bíró Márk részt vett az őszödi beszéd kiszivárogtatásában
  • Az biztos, hogy a 2006-os önkormányzati választások előtt autóval járta a környéket, és kihangosítón keresztül játszotta le az őszödi beszéd részleteit.

A kevés dolog egyike, amit elárul magáról, hogy a parlamenti dolgos évek alatt elszegényedett. A 148 négyzetméteres pásztói családi ház felesben még megvan, és továbbra is van 3 millió forint készpénze, valamint visszafizette a 2,5 milliós banki kölcsönét, illetve vett egy 1973-as Mercedest, de lett egy 14 millió forintos tartozása valaki felé. Mármint ezt tartalmazza az első és az utolsó vagyonnyilatkozata. Pedig benzinre nem is kellett sokat költenie a sajátjából, legalábbis 2016-ban egymillióért tankoltunk a képviselőnek, mi magyarok. 

A legszebb talán mégis az, hogy Bíró Márk a teljesítményével lenyűgözte a Fidesz vezérkarát. Mert miközben 2014-ben még csak az országos lista 54. helyéről jutott be az Országgyűlésbe, tavaly már előreugrott a 38. helyre. Bíró Márk még csak 45 éves, benne van jó pár parlamenti ciklus. Ha legalább ennyire elégedettek lesznek vele, és megmarad a bizalom, 2026-ra már ott lehet a Fidesz listájának 6. helyén. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.