Mészáros Lőrinc rámegy az energiaszektorra

politika
2019 december 23., 12:36

„Öt év múlva az E.ON és az MVM mellett mi szeretnénk lenni a három legmeghatározóbb, legjelentősebb energetikai szereplő egyike az országban” - nyilatkozta a Portfoliónak Gál Miklós, az Opus Global Nyrt. vezérigazgatója. 

A mai nap egyik nagy híre, hogy a sorozatos botrányok után Mészáros Lőrinc holdingja eladta a Mátrai Erőmű többségi tulajdonrészét az állami MVM-nek. Az eddigi információkhoz Gál hozzáteszi, hogy „a naperőműparkok az Opus alapkezelője által kezelt alap tulajdonában maradnak, azok leválasztásra kerültek a Mátrai Erőműről. A bükkábrányi létesítmény már készen van, a halmajugrai pedig épül. De minden más átadásra került az MVM-nek, így a Geosol nevezetű társaság is, amely biomassza előállításával járul hozzá a Mátrai Erőmű károsanyag-kibocsátásának csökkentéséhez.”

Az eladási árról a vezérigazgató nem tud beszámolni, mert erre nem hatalmazza fel a szerződés.

Mai számában a Világgazdaság is interjút közöl Gál Miklóssal, aki itt arról beszélt, hogy a Mátrai Erőmű többségi üzletrészének eladása után nagy jövőt látnak az energiában, az árbevétel szempontjából még növekedésre is számítanak. 

„A termelés oldalán a megújulókra fókuszálunk. Az energiaszektor nagyon finanszírozásigényes, és erősen szabályozott. Viszont éppen a szabályozottsága biztosíthat stabil lábat egy olyan tőzsdei befektetési holdingnak, mint az Opus Global, hiszen a profit is egzakt módon számíthatóbb ez által" - fejtette ki az interjúban, amit az MTI szemlézett. 

„Ugyanakkor nagy beruházások előtt állunk. Energiakereskedő társaság fejlesztésén vagy vásárlásán is dolgozunk. Egy másik lépésünk már ismert, mi vásárolhatjuk meg az MVM-E.ON ügylet során a Tiszántúli Áramhálózati Zrt.-t, a Titászt. Ennek köszönhetően ügyfélszolgálati, irányítási, adminisztrációs és sok más területen is kihasználhatunk szinergiákat. Ám nem szeretnénk az ország határain belül maradni, a régióban elsősorban Romániában, Bulgáriában, Szerbiában, Horvátországban, esetleg Szlovákiában terjeszkednénk. Ha e térségben találkoznunk olyan pályázattal, amelyen a portfóliónkba illő eszközöket hirdetnek meg, szeretnénk rajta indulni” - mondta Gál Miklós.