Sosem volt annyi mészárlás Amerikában, mint idén

Legalább évtizedek óta nem történt annyi mészárlás az Egyesült Államokban, mint 2019-ben, derül ki az AP, az USA Today és a Northeastern University adatbázisából. Olyan tömeggyilkosságokat soroltak ide, amelyekben - az elkövetőt leszámítva - legalább négyen meghaltak.

Összesen 41 esetet és 211 halálos áldozatot jegyeztek fel. Ezek közül a májusi, Virginia Beach-i és az augusztusi, El Pasó-i mészárlás volt a legvéresebb tizenkét, illetve huszonkét halottal. A 41-ből 33 esetben lőfegyvert is használtak, a legtöbb mészárlást (nyolcat) pedig Kalifornia államban követték el. 

Az El Pasó-i gyilkosról készült biztonságikamera-felvételFotó: COURTESY OF KTSM 9/AFP

Bár az adatbázis csak 2006-tól kezdve rögzíti a mészárlásokat, a kutatások a 70-es évekig mennek vissza, azóta egyetlen évben sem történt ennyi, ehhez hasonló tragédia. Igaz, 2017-ben az ideinél is többen, 224-en estek mészárlások áldozatául. Az volt az az év, amikor egy férfi majdnem 60 embert végzett ki Las Vegasban

Az AP-nek nyilatkozó minnesotai kriminológus, James Densley szerint részben azért hallunk egyre többet ilyen brutális esetekről, mert az amerikai társadalom „dühös és frusztrált” időszakot él meg. Érdekes, hogy eközben a gyilkosságok száma általában véve csökken az országban. 

Az amerikaiaknak alkotmányban rögzített joguk fegyvert tartani, és nem úgy tűnik, hogy a tömeggyilkosságok hatására változtatnának a szabályokon. Trump elnök az El Pasó-i mészárlás után arról beszélt, fontosnak tartaná, hogy mentális egészséghez lehessen kötni a fegyvertartást, hogy halálbüntetés járjon a tömeggyilkosságokért, és együttműködést sürgetett a nagy pártok között. Viszont azt is jelezte, hogy nem a fegyver a hibás: „a mentális betegek és a gyűlölet húzza meg a ravaszt, nem a fegyver”. 

Trump jó kapcsolatot ápol Wayne LaPierre-rel, az Országos Fegyver Szövetség (NRA) elnökével, amely 30 millió dollárral támogatta az elnök 2016-os választási kampányát. A New York Times szerint Trump augusztusban harminc percen át beszélt telefonon LaPierre-rel, majd újságírók előtt ostorozta a demokraták szigorítási javaslatait, mondván, most is alaposan ellenőrzik a fegyvertartást, a gyilkosságokat pedig mentális problémák okozzák. (BBC)