Donald Trump: Egyetlen amerikai sem sérült meg az irániak rakétatámadásában

külföld
2020 január 08., 17:21

Miután hajnalban iraki amerikai bázisokat értek iráni rakétacsapások Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatóján azt mondta:

„Egyetlen amerikai sem sérült meg az iráni rezsim éjszakai támadásában, csak minimális kár lett a bázisainkban.”

Amerikai és iraki források korábban jelezték, hogy a 22 ballisztikus rakétával követtek el támadást, de senki sem halt meg. Kiderült, hogy Irán a támadás előtt figyelmeztetést küldött, így az erbíli bázison és az el-Aszad légibázison is időben védett helyre tudtak menni.

Trump szerint az amerikai erők mindenre fel vannak készülve, de „úgy tűnik, hogy Irán visszavesz, ami jó dolog minden érintett félnek, és nagyon jó dolog a világnak”.

Trump arról is beszélt, hogy Iránnak fel kell hagynia a terrorizmus támogatásával és a nukleáris programjával, Washington kész a tárgyalásokra. Trump szerint Amerika Kászim Szulejmáni tábornok, az iráni Forradalmi Gárda Kudsz nevű különleges egysége vezetője megsemmisítésével „erős üzenetet” küldött a többi lehetséges terroristának. Azt mondta: „Iránnak sosem lehet atomfegyvere, amíg én vagyok az Egyesült Államok elnöke.”

Az amerikai elnök emellett újabb szankciókat ígért Irán ellen. Szerinte Amerika mára energiafüggetlenné vált, és nincs szüksége a közel-keleti olajra. (MTI, Index)