Első fokon egy évet kapott Hunvald György

bűnügy
2020 január 13., 13:48

Egy év letöltendő börtönbüntetést, és több mint 27 millió forint pénzbírságot szabott ki a Fővárosi Törvényszék Hunvald György egykori szocialista országgyűlési képviselőre, volt erzsébetvárosi polgármesterre. A pénzt kártérítésként Erzsébetváros önkormányzatának kell megfizetnie.

Az ügyészség eredetileg azzal vádolta Hunvaldot, hogy több mint tíz éve, a VII. kerület MSZP-s polgármesterként színlelt szerződéseket kötött ismerőseivel, barátaival, akik valódi munkát nem végeztek, így negyvenötmillió forint kárt okoztak Erzsébetvárosnak. De az ügyész szerint milliós kára származott a kerületnek abból is, hogy a polgármester korlátlan telefonhasználatot biztosított elődje, Szabó Zoltán számára.

Az ügyészség három év börtönbüntetésre tett indítványt, de a bíróság csak egy évet látott indokoltnak. A bíró az indoklása szerint Hunvald György hűtlen kezelést követett el a vádban foglalt négy megbízási szerződéssel, amelyeknél nyilvánvaló, hogy nem történt érdemi munkavégzés, nem is volt erre irányuló szándék, a teljesítés igazolások pedig fiktívek voltak.  

Az utolsó szó jogán Hunvald tagadta bűnösségét, a polgármestersége alatt történt visszaélések kapcsán azt mondta, ő csupán szemlélője volt a cselekményeknek, tevékenyen nem vett részt a csalásokban.

Az elhúzódó perben legutóbb három éve kezdeményezett perújítást a vádhatóság, miután 2015 februárjában a Fővárosi Törvényszék felmentette Hunvaldot a hűtlen kezelés vádja alól. A mostani ítélet ennek az eredménye, de első fokú, így nem jogerős.

Az ügyészség súlyosbításért, Hunvald enyhítésért fellebbezett. (MTI)