Újabb szakértői vizsgálatok várnak a lúgos orvos áldozatára

bűnügy
2020 január 16., 18:12

Várhatóan újabb orvosszakértői vizsgálatoknak kell alávetnie magát Renner Erikának, a lúgos orvosként elhíresült Bene Krisztián áldozatának - írja az NLC nyomán a 24.hu. Bene 2013-ban elkábította korábbi partnerét, majd maró lúggal öntötte le a nő nemiszervét. Az orvost 2018 júliusában, öt évvel a bűncselekmény elkövetése után a Kúria – a Fővárosi Ítélőtábla öt hónappal korábbi megismételt másodfokú ítéletét súlyosbítva – 11 évre ítélte.

Renner Erika 2017-ben indított polgári pert, melyben kártérítést próbál megítéltetni magának az elkövetőtől. Ebben a perben szerdán volt is tárgyalás, ezen azonban sem Bene, sem az ügyvédje nem jelent meg. A per azért is húzódik, mert a bíró újabb szakértői véleményeket kért Renner Erika állapotáról annak ellenére, hogy a nőt a büntetőügyben már többször megvizsgálták orvosszakértők.

A bíró először a Nemzeti Szakértői és Kutató Központtól (NSZKK) kért szakvéleményt, az NSZKK azonban kapacitáshiányra hivatkozva nyár óta nem tudta megvizsgálni az áldozatot. A bíró ezért kénytelen más intézményt keresni, és tőlük megrendelni a szakvéleményt. Ha ez megvan, márciusban folytatódhat a per.

A bíró a szakvéleményből olyan kérdésekre vár választ, mint például:

  • Renner Erika szedett-e fogamzásgátlót?
  • Gyermekvállalásra spontán vagy lombikprogram keretében lett volna nagyobb esélye?
  • Milyen állapotban van jelenleg a méhe?
  • Képes-e szexuális életre?
  • A támadás miatt elszenvedett hüvelyi sérülése milyen konkrét hátrányt okoz Erika életében?